Győzelem Szolnokon!

szjo.jpg
A forduló előtt a tabella második helyén álló Szolnok otthonából hoztuk el a három pontot.

Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0:2

Merkantil Bank Liga 8. forduló

2020.09.13. 17:00, Szolnok, Tiszaligeti Stadion,  játékvezető: Gaál Ákos, nézőszám:1500

gólszerzők:  Kovács (öngól) 43’ , Takács Tamás 76. perc

 

Egy éven belül negyedszer találkozott a két együttes. Tavaly Szolnokon a 7. fordulóban 1:1, márciusban Szegeden 0:0, míg a nyári felkészülési mérkőzésen 3:1-es szegedi siker született.

A mostani vendégek soraiból sérülés miatt hiányzott Kóródi, Tóth, Deák és Simon is.

Kezdőcsapatok:

Szolnoki MÁV FC: Molnár-Farkas, - Rokszin, Kotula, Horgosi, Tisza, Csirmaz, Tóth, Kovács (csk), Kónya, Novák, Tamás. Edző: Csábi József.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Varga B., - Ódor, Szilvási, Moga, Mohl, Oláh, Jovanovic, Dobos (79’ Rózsahegyi), Varga Sz. (73’ Bitó) , Germán, Grumic (31’Takács Tamás). Vezetőedző: Dr. Dobos Barna

Cserék: Takács J. (K), Bitó, Pejovic, Takács T.,Rózsahegyi, Gréczi, Dobronoky.

Nagyon kemény fizikai küzdelmet hozott az első játékrész nagy része, amit Grumic Miroslav ápolása, majd cseréje is jelzett. Mire Takács Tamás váltotta a sérült csatárunkat már mindkét csapatnak voltak nagy lehetőségei. A hazaiak részéről Novák és Tóth próbálkozásait állította meg Varga Bence, a másik oldalon több olyan támadást is vezettek a fehérben játszó szegediek, amiket 3-4 gyors passzból és a saját térfélről indítva dolgozott ki Dr. Dobos Barna együttese. A 43. percben szerezte meg vezetést együttesünk. Jovanovic és Dobos kényszerítőzése után Jovanovic adta be balról, Kovács Olivér, a hazaiak csapatkapitánya ért bele, így öngól.0:1.

A szünet után az első 10 perc a vendégek fölényét hozta, amire Csábi József cserével reagált. Előtte Germán Tamásnak volt egy nagyon szép fejese közelről, amit Varga Szabolcs készített elő és Molnár -Farkas védett, a csere után pedig Takács Tamás próbálkozott szintén fejjel, de nem találta el a kaput.

Felfokozott hőfokon feszültek egymásnak a csapatok a folytatásban is. A keménység megmaradt, aminek 2 perc alatt két sárga lett az eredménye, amin osztoztak a csapatok.

A 76. percben megduplázta előnyét a Szeged: Bitó Martin, - aki percekkel korábban állt be Varga Szabolcs helyett -  a saját térfeléről, harcosan vezette a labdát a Szolnok kapujáig,  kihasználva frissességét és gyorsaságát. Lövése kijött a kapusról, de gyakorlatilag gólpasszt adott Takács Tamásnak. 0:2!! Nem rossz csere!

Ez a gól el is döntötte a találkozót. A Szeged magabiztosan játszott az utolsó negyedórában is és megérdemelten hozta el a 3 pontot a tabella 2. helyezett Szolnok otthonából, egymás után második győzelmét aratva.

Dr. Dobos Barna: „.Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, mert nagy akarással, szervezetten, egységesen védekeztünk és ebből több ziccert is ki tudtunk alakítani. Hamarabb is eldőlhetett volna a találkozó, ha a második félidő elején a nagy ziccereinket értékesítjük. Elégedettek lehetünk az akarattal és a mentalitással is. A drukkerek  végig segítettek minket, mellettünk álltak és igen szép számmal voltak jelen, nekik is jár a 3 pont!”


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink