A 3. fordulót rendezték a Megyei 1. osztályú bajnokságban, amelyben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia tartalékcsapata is szerepel. Pénteken már másodszor lépett pályára Muzsnay Zsolt csapata a Szent Gellért Fórumban. Az első hazai meccsen 3:2-re sikerült győzni a Szenetes ellen és az újabb hazai mérkőzés és sok golt hozott.
A 14. percben egy büntetővel kerültünk előnybe, amit Szűcs Zsolt értékesített. A félidőben is ez volt az eredmény, a térfélcsere után azonban még láthatott 3 találatot a közönség.
Ottlik egyenlített a 49'-ben, de Szűcs Zsolt révén ismét előnybe került a fehérmezes hazai együttes (66' , 2:1). A végeredményt azonban a csereként beálló Cseh állította be a 88. percben. Így 2:2-es döntetlen, és pontosztozkodás lett a vége a találkozónak.
A következő fordulóban ismét itthon játszanak Szűcsék, a Szent Gellért Fórumban a Csongrád-Kunság lesz az ellenfél szeptember 11-én, 19 órakor. Minden szurkolót várunk szeretettel!
További részletek, tabella:



