Győzelem!

bc5k8007.jpg
Megszerezte első győzelmét csapatunk! A Siófok ellen nyertünk 2:1-re, Germán Tamás és Varga Szabolcs találataival.

Merkantil Bank Liga NB II. 7. forduló,  Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok, Szeged, Szent Gellért Fórum 1300 néző, Játékvezető: HANYECZ BENCE

Kezdőcsapatok:

SZCSGA: Varga B.(K)-Ódor, Moga, Szilvási, Mohl, Oláh, Jovanovic, Varga Sz. (Bitó 87’), Germán (csk), Kóródi (Rózsahegyi 90’), Takács T (61’ Grumic).  cserék: Ásványi (K), Bitó, Dobos Á., Rózsahegyi, Dobronoky, Gréczi, Grumic. vezetőedző:Dobos Barna

Siófok: Hutvágner (K)- Deutch, Horváth M., Kecskés, Elek,  Horváth P., Polényi, Jagodics, Kiss B., Balogh, Tajthy vezetőedző: Gál István Róbert

Ismét egy olyan felállásban kezdtek a kék-feketék, amilyenben még soha nem játszott a Szeged. Ennek oka, hogy sérülésből visszatért Kóródi Nándor. Az első félidőben már látszódott, hogy óriási akarattal harcol a hazai együttes, hogy megszerezze első bajnoki győzelmét. A beállt Siófok védelmét időnként sikerült feltörni, de vagy a lövés tévesztett célt vagy Hutvágner védett. A másik kapunál Varga Bencének is akadt dolga, de mindannyiszor meghiúsította a vendégek próbálkozásait.

A szünetben cserélt Gál István és beállt Gaál Bálint, akivel veszélyesebbé vált a vendégcsapat, de kiegyenlített, jó iramot hozott a térfélcsere utáni első 10 perc is.

Az 56. percben Elek beadására érkezett Kiss Balázs és közelről vette be a hazai kaput. (0:1). Ettől a góltól a hazai csapat kapott még nagyobb motivációt és hat perc után sikerült is egyenlítenie.

Jovanovic Alexandar szögletére érkezett Germán Tamás, aki megszerezte szezonbeli első gólját, fejjel. (62. perc, 1:1). Ez a gól volt az igazi fordulópont a találkozón.

bc5k7994.jpg

Érezhetően megváltozott a mérkőzés összképe és a belső egyensúlya is, mégpedig a hazaiak javára. Mindenki teljes erőbedobással harcolt, aminek meg is lett az eredménye. Előbb helyzetekben, majd a győztes gólban is. A 75. percben Varga Szabolcs egyedül tört kapura és kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel beállítva a 2:1-es végeredményt. A folytatásban is több lehetősége volt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának, de az eredmény már nem változott. Megszerezte első bajnoki sikerét a Tisza parti együttes.

bc5k7984.jpg

Dobos Barna: ”Nagyon lendületesen és jól kezdtük az első félidőt. Ezt szeretném, meg szerettem volna már korábban is látni, azzal a különbséggel, hogy a ziccereink ott megint kimaradtak. Ha ezeket belőjük, akkor nem fogjuk megnehezíteni a saját dolgunkat a jövőben. A második félidőben megint egyre többet próbáltunk veszélyeztetni, de hátrányba kerültünk. Utána viszont az akarat diadala következett. Örülök, hogy megszakadt ez a rossz sorozat és három pontot tudtunk teljesen megérdemelten, de nehezen gyűjteni. Most mindenki egy emberként és teljes erőbedobással küzdött az elsőtől az utolsó percig! És köszönjük a szurkolóknak is, akik kitartottak mellettünk ebben a nehéz helyzetben is!”


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink