DVSC - Szeged 3:0

20200826-190711.jpg
Tudósítás.

DVSC – SZEGED 3:0

Debrecen, Nagyerdei Stadion 3380, néző,  játékvezető: Andor Péter.

A korábbi sérültekhez – Kóródi Nándor és Tóth Gábor – sajnos csatlakozott Takács János és Danilo Pejovic is, így ők sem kerültek be a DVSC elleni keretbe. Így állt fel a Szeged: Varga B.(K) – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl, Simon, Jovanovic, Oláh, Germán, Varga Sz., Dobos Á. cserék: Ásványi (K), Bitó, Grumic, Rózsahegyi, Gréczi, Dobronoky, Takács T. vezetőedző: Dr. Dobos Barna

A DVSC kezdője: Zöldesi (K),-  Kinyik, Szatmári, Ferenczi, Bárány, Bényei, Poór, Bódi, Tischler, Kundák, Szécsi vezetőedző: Kondás Elemér.

Két éve még két osztály különbség volt a kér csapat között, a DVSC az NB I élmezőnyében, a Szeged az NB III-ban szerepelt. A Nagyerdei Stadionban az első félidőben azonban egyenrangú ellenfelei voltak egymásnak, egészen az 56. percig, amikor Bárány Donát egy baloldali támadás végén középről fejelt Varga Bence kapujába, 1:0. Nem csak a kapus, hanem az egyik középső védő Szilvási Péter is először lépett pályára tétmeccsen a Szeged szerelésében. Ennek ellenére a fehérben játszó vendégcsapat szervezetten és fegyelmezetten játszott és helyzetekig eljutott. A hajdúságiaknak volt két kapufája már az első játékrészben és a helyzeteiket a második félidőben már értékesíteni is tudták. A második gólt Ferenczi János szerezte, aki a kapu bal alsó sarkát lőtte ki (66’ 2:0), majd a harmadiknál a szerencse is a piros-fehérek mellé állt, amikor Baráth Péter lövése megpattant egy szegedi védőn, így védhetetlenné vált Varga Bence számára (81’ 3:0).

 

Dobos Barna:”Az első félidőben szervezetten játszottunk és szerettünk volna többször kijönni a kapunk elől, de azért a Debrecen ellen ez nem olyan könnyű. Volt egy nagy ziccerünk is Germán Tamás révén, ami, mint később kiderült, egy komoly fordulópont lehetett volna. A második félidőben fölénk kerekedett a Debrecen, aminek az egyik legfontosabb oka, hogy több egyéni hibát követtünk el és ezt - különösen a DVSC ellen  - nem engedhetjük meg magunknak. Szeretném megköszönni a szurkolók biztatását, akik elkísérték a csapatot. Ez is kellett ahhoz, hogy az utolsó percig mindent beleadva küzdjünk, de ez ma erre volt elég.”

Vasárnap Szegeden a Siófok elleni mérkőzés következik a Szent Gellért Fórumban, este 19 órától.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink