Negyedszer a Mezőkövesd ellen!

Sporttörténeti érdekesség, hogy a Szeged és korábbi híres elődei immár 114 éves fennállásuk alatt mindössze háromszor találkoztak a jelenlegi listavezető mezőkövesdiekkel másodosztályú bajnokin (a Mezőkövesd még soha nem szerepelt NB I-ben!) a múltban, de sajnos még egyszer sem tudtak a kék-feketék diadalmaskodni. A szombati meccsükön sem a Tisza-partiak az esélyesek, de a bravúr egyáltalán nincs kizárva.

Az elmúlt idényben amikor legelőször mérkőzhettek, a Vasutas-stadion felújítása miatt az első 5 fordulóból 4-et zsinórban idegenben játszottak az újonc Tisza-partiak, és sorra szenvedték el idegen pályákon a vereségeket.

Mezőkövesden is ilyen sors várt rájuk: a két együttes legelső bajnoki összecsapásán - 2011 augusztusában - az újonc Szeged 2011 Czirbus - Podonyi, Tóth Imre (Laczkó), Gellér, Radnai - Reyes, Batik, Magyar, Brinszky (Varga)- Kulacsik (Folmer), Bernáth összeállításban sima 3-1 arányú vereséget szenvedett a hazaiaktól, holott mindössze Reyes számított külföldinek.

A találkozó góljait az örök lesipuskás Hamar Ádám (2), valamint Bogdány (őt legutóbb kiállították, így Szalaival együtt nem játszhat most Szegeden!) illetve Elek öngólból szerezte.

A 2012 tavaszi visszavágón minden adott volt a javításra, ám óriási balszerencsével néhány másodperccel a lefújás előtt két bajnoki pontot is elvesztett a végig 1-0-ra vezető Szeged.

De ennek is volt külön pikantériája, hiszen a találkozón Tóth Imre szerzett vezetést, aztán a játékvezető addig hosszabbított, amíg a 93. percben ki más, mint Hamar egyenlített... De a teljességhez tartozik, hogy a gól előtt egy kövesdi játékos megsérült, és a szegediek sportszerűen kirúgták a labdát, majd a gyors "felépülést" követően nem adták vissza a labdát a vendégek, hanem támadást indítottak és a bírói hármas sípszó előtt néhány másodperccel Hamar kiegyenlített.

Tavaly ősszel már az ex-szegedi, majd újpesti Véber György irányította az akkor öt forduló után 100%-osan álló és listavezető mezőkövesdieket, így a Szegednek nem volt sok esélye az idegenbeli pontszerzésre. A papírorma beigazolódott, hiszen ki más, mint Hamar Ádám duplájával már 2-0-ra vezettek a félidőben a hazaiak, és a szegedi szurkolók kedvencének, Radnai Györgynek a szünet utáni gólja már csak szépségtapasznak számított (1-2).

Ilyen előzményeket követően csupán abban bízhatunk, hogy szombaton este nem azt kell leírni újra a tudósításunkban: Hamar Ádám ismét gólt rúgott a Szegednek.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 24
02. KECSKEMÉTI TE 23
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink