Szegedi kötődésű, fiatal játékost igazoltunk: Gréczi Márton a Békéscsabától érkezett

20200721-141623.jpg
Gréczi Márton az előző szezonban 29 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ebből 13-szor kezdőként volt tagja a Békéscsabának. A labdarúgóval ma megállapodott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, így nálunk folytatja. Szülei szegediek, így ezer szállal kötődik a városhoz.

Gréczi Márton Kecskeméten született, 2000. 07.10-én, szegedi szülők gyermekeként.  Izsákon kezdett el focizni, majd 16 évesen az MTK Akadémiájára került, ahol rögtön tagja is lett az U16-os bajnok csapatnak és az utánpótlás válogatottakba is bekerült. Három év után az NB II-be került a Tiszakécskéhez, majd az előző szezonban Békéscsabán szerepelt és hat gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában.

Gréczi Márton : „A szüleim szegediek, szóval ismerem a várost. A legutóbbi rangadón, amikor a Szent Gellért Fórumban játszottunk, magával ragadott a stadion atmoszférája és a szurkolótábor. A csapat és az én céljaim nagyon hasonlóak a következő 2-3 évre nézve.”

20200721-141842.jpg

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink