„Győzelemmel szeretnénk kezdeni!” – csapatkapitányunk reakciója a sorsolásra.

gt2.jpg
Elkészült a sorsolás, Germán Tamás pedig elmondta, mit gondol róla.

Ahogyan korábban megírtuk, elkészült a Merkantilbank Liga NB II. teljes sorsolása. Rögtön az első fordulóban találkozunk földrajzilag legközelebbi riválisunkkal, a Békéscsabával. Tavaly ezen a mérkőzésen voltak a legtöbben a Szent Gellért Fórumban, ezért most is nagy érdeklődésre számítunk augusztus másodikán a Délalföldi Derbin. Legutóbb sikerült győznünk, 1:0-ra Kóródi Nándor találatával.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia menetrendjére Germán Tamás, csapatkapitányunk így reagált:

gt1.jpg

Germán Tamás: „Nagyon izgalmas lesz és várjuk már az első mérkőzést! Egy rangadót mindig különös érdeklődés és atmoszféra kísér. Az első meccs mindig fontos, meg tudja határozni az egész félszezont. Győzelemmel szeretnénk kezdeni, főleg annak tudatában, hogy sokan lesznek és ahogy a szurkolók, úgy mi is ki vagyunk éhezve a bajnoki mérkőzésre!”

Addig sem maradunk hazai meccsek nélkül. Két felkészülési találkozót is láthatnak szurkolóink:

Július 22. szerda 17:00 :  Szeged-Csanád GA - Dunaújváros 

Július 25. szombat 18:00 Szeged-Csanád GA - Újpest FC

Mindkét mérkőzést a Szent Gellért Fórumban rendezik meg, mindkettőre INGYENES a belépés.

Hajrá Szeged!

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink