Dr. Dobos Barna első benyomásai, tervei

20200521-112923.jpg
Csapatunk elkezdte a közös edzéseket. Néhány foglalkozás után vezetőedzőnket kérdeztük.

Szegedet sikerült feltérképezni?

Dobos Barna: Ismerkedem a várossal, de viszonylag kevés időm van, mivel megkezdtük az edzéseket. A megismerést azonban még a járványhelyzet is lassítja, de mivel egyre jobb híreket kapunk ezzel kapcsolatban, remélem hamarosan sikerül feltérképeznem új otthonomat. Kiváló infrastruktúrával rendelkezik a klub és erről most én is személyesen meggyőződtem.

Jelenleg milyen munkát végez a csapat?

D.B.: A cél az, hogy a jelenlegi edzéseken felmérjük, hogy ez a két hónap milyen hatással volt a játékosokra és az eredmények függvényében megpróbáljuk úgy megtervezni a nyarat, hogy megfelelő fizikai és mentális állapotból indulhasson a felkészülés.

Mi a terv a nyárra?

D.B.: Jelenlegi terveink alapján június 7-éig edzünk majd 2 hét szünet után, június 22-én kezdjük meg a felkészülést a bajnoki rajtra. De ezen változtathat a járványhelyzet és ezáltal az MLSZ döntése a bajnoki rajtot illetően. Optimális lenne, ha a felkészülés kezdetére a keret nagy része együtt lenne, de ez ritkán alakul így. Ezért elkezdtük a háttérben a munkát és ezen dolgozunk. Most még sok a nyitott kérdés, mert az sem biztos, hogy hogyan alakul az átigazolási időszak. A hét zárásaként egy egymásközti játékot fogunk játszani pénteken.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink