Kapusok karanténban

kapusokk.jpg
NB II-es csapatunk kapusai jól vannak, csak egy kis hiánybetegségben szenvednek: meccshiányban!

Három kapus van jelenleg a Szeged-Csanád Grosics Akadémia keretében. Ők általában elválaszthatatlanok voltak, főleg edzésen. Mióta azonban véget értek a közös tréningek, három felé ágazott az ő útjuk is. Továbbra is közös pont azonban a kapusedző, Bagdi Ferenc.

Bagdi Ferenc: „Jól vagyunk és folyamatos kapcsolatban vagyunk annak ellenére, hogy fizikailag különböző helyeken tartózkodunk. Mindenki próbálja elvégezni a csapat részére előírt penzumokat, és a lehetőségeikhez mérten tudnak kapusspecifikus edzésekkel megtörni a monotonitásukat. Alex (Aleksic Branimir) az utolsó közös edzést követően hazautazott Szerbiába, ahol 28 napos karanténba kellett vonulnia, vagyis otthon maradt. Levi (Szántai Levente) a mezőnyjátékosokhoz hasonló egyéni edzéstervet  tudja csinálni. Janó (Takács János) van a lehetőségekhez képest a legkevésbé rossz helyzetben, hiszen Ő Sándorfalván, a műfüves pályán, szülői segítséggel tud kapus specifikus gyakorlatokat is végezni.”

A kapusok is küldik az edzéssel kapcsolatos eredményeiket a stábnak, ahol elemzik, majd ahhoz alakítják a következő heti tervet. Joao Janeiro odafigyel, hogy a játékosok motiváltak legyenek és a csapat folyamatos kapcsolatát is egy praktikus ötlettel oldotta meg.

Bagdi Ferenc: ” Nem szabad letargiába esni, minden napra kell feladat, ami leköti, a figyelmet. Mindenki érzi, hogy ez egy új és eddig ismeretlen helyzet, amikor improvizálni kell. Nem féltem a játékosokat és a kapusainkat sem. Szerintem nem várták még ennyire az első edzést! Úgy gondolom, nem jó ha rágörcsölve várjuk a szezon hajráját, főleg, hogy még nem is tudjuk, hogy zárul a szezon, lesznek-e meccsek egyáltalán. Rengeteg dologra mondtuk eddig, hogy nincs rá időnk. Most van.Sok türelmet és otthonmaradós Húsvéti Ünnepet Mindenkinek!!!!”


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink