Halász László üzenete

hl.jpg
A Grosics Akadémia utánpótlás vezetőjének megfontolandó gondolatai.

"Válságban vagyunk. Mindig a válságban és a krízisben ismerjük meg igazán egymást és magunkat, ilyenkor lehull minden maszk, habár most úgy tűnik, hogy mindenki a maszk mögé bújik.

A válság és a krízis után, amikor minden elcsendesül, vannak, akik győztesen jönnek ki és vannak akik vesztesen. Ha valaki vesztesen végez, akkor sem mindegy, hogy megpróbálta legalább menteni amit lehet, más az önértékelésünk a végén.

Jelen pillanatban az egyesületünk igazolt játékosai, polgárai szétszórtan vannak otthonaikban, falvaikban, városaikban. Próbáljuk meg összehozni ezt a szétszórt közösséget a mindenki által használt online térben. Használjuk ezt a virtuális teret a közösségünk építésére, a morálunk és összetartozásunk javára.

Ne csak az online oktatás, edzésfeltöltés és ellenőrzés, töltse ki a mindennapjainkat, hanem az akadémiai közösségünk szervezése is. Megmutathatjuk most, hogy igenis egy szolidáris, összetartó közösség vagyunk, szembenézünk a kihívásokkal és nem futamodunk meg. Legyünk kreatívak és felelősek, most olyan helyzet van, amikor minden jó szándékra és energiára szükség van. Ha most megmutatjuk, hogy kik is vagyunk, később büszkén gondolunk majd vissza a helytállásunkra.

Fogjunk össze, építsük tovább közösségünket, ahogy eddig is tettük.”

 

Halász László

 

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink