Felemás hétvége az utánpótlásban

Szoros vereségek és magabiztos győzelmek is voltak a hétvégén.

A két legfiatalabb korosztályos versenyző csapatunk közül az U12-esek magabiztos sikert arattak a Békéscsaba felett, ezzel megerősítették az első helyüket a tabellán.

Az U13-asokra rangadó várt, hiszen pontszámban beérhették volna a listavezetőt, de hiába a lényegesen több kidolgozott helyzet, nem sikerült betalálniuk.

A két csapat legközelebb a Kecskemétet fogadják, az U12-esek szombaton 10, míg az U13-asok 11.30-tól játszanak a KTE-vel.

MLSZ U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-keleti csoport, 14. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre 6–0 (3-0)
Szeged, KÉSZ Sport Aréna, vezette: Koncz Bernadett (Kovács Attila, Kollár Márkó Dominik).
Szeged-Csanád GA: Fejes - Vásárhelyi, Csuri, Tóth N., Di Mundo, Pleskó, Horváth Á., Lukácsi, Nyers. Csere: Mahler, Daróczi, Farkas M., Kincses, Sík, Farkas I. Edzők: Dlusztus Imre, Simon Róbert.
Gólszerzők: Nyers (2), Tóth N. (3), Pleskó.

Dlusztus Imre: - Nagy tempóban, magabiztosan, néha pedig elég tetszetősen futballoztunk. A védekezésünk is jól működött, csak egy lehetősége volt az ellenfélnek. Ezt a szintet kell tartani a jövőben, valamint arra figyelnünk, hogy a középpálya jobban segítsen a védekezésben. Nagy gratuláció a csapatnak!

MLSZ U13-es bajnokság, I. osztály, Dél-keleti csoport, 14. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
Szeged, KÉSZ Sport Aréna, vezette: Kovács Attila (Kollár Márkó Dominik, Koncz Bernadett).
Szeged-Csanád GA: Szabó M. - Gáti, Barna, Köteles, Koncz, Grezsa, Kis Cs., Árva, Mádi, Csiszár, Lehocki. Csere: Szili, Litauszki, Csikós, Ferenczi, Osvald, Denucz. Edző: Nagy Attila.

Nagy Attila: – Meghatározó százalékban birtokoltuk a labdát, a védelem és a középpálya hibátlanul dolgozott, a befejezésekkel adódott problémánk. Miénk volt a meccs, ellenfelünknek nem adódtak helyzetei, mi uraltuk a mérkőzést, de a befejezések nem sikerültek. Az őszhöz képest összességében elégedettek vagyunk a gyerekek teljesítményével!

 

Az U14-esek kiütéses sikert arattak, így tartják harmadik helyüket a tabellán.

Az U15-ösök viszont szezonbeli második vereségüket szenvedték el, így hárompontos hátrányba kerültek a listavezető másik csabai csapat, a Békéscsaba 1912 Előre mögött.

Az U14-esek legközelebb március 18-án, 16 órától fogadják a Gyulát a Szent Gellért Fórumban, míg az U15-ösök négy nappal később, március 22-én 12 órától játszanak a gyulaiakkal.

MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 15. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Békéscsaba UFC 9-0 (5-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Szabó László (Kőhalmi Attila, Hideg Bence).
Szeged-Csanád GA: Balogh Cs. - Botic (Gál), Pap L. (Sirokmán), Boda, Ördög (Vásárhelyi), Farkas G., Simon M., Bosnyák (Csehó), Gera (Budai), Mikó, Milencovici (Kovács Á.). Edző: Bilics Igor.
Gólszerzők: Farkas G., Gera (3), Botic, Milencovici, Simon M., Mikó, Kovács Á.

Bilics Igor: - Nehéz bármit mondani, minden meccsen törekszünk a jó játékra és az előrelépésre, néha ez érvényesül, néha sajnos nem. Örülök, hogy az első forduló után, amikor egy balszerencsés körülmények között kapott góllal pontot veszítettünk, megmutatta a csapat, mentálisan milyen erős. Gratulálok a srácoknak, folytatjuk a kemény munkát!

MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 15. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Békéscsaba UFC 0-1 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Kőhalmi Attila (Hideg Bence, Szabó László).
Szeged-Csanád GA: Zelman - Szalai, Murár, Molnár M. (Arany), Lippai G., Forgó, Karácsonyi (Szabad), Sahin-Tóth, Kószó, Bácsi, Kiss D. Edző: Korom Tibor.

Korom Tibor: - Küzdelmes, kemény mérkőzésen egy elkerülhető gólnak köszönhetően szenvedtünk vereséget. Sok problémával küzdöttünk a héten. Lassan, körülményesen játszottunk, sok párharcot elveszítettünk a fizikálisan erősebb Békéscsaba ellen. Labdabirtoklásban ugyan felülmúltuk az ellenfelünket, de ezt a játékot gólra játsszák, ma pedig képtelenek voltunk betalálni. Tanulunk a hibákból és még keményebben dolgozunk tovább!

 

A két legidősebb korosztályra a Mercedes Kecskeméti LC várt: az U17-esek egy góllal nyertek, míg az U19-esek ilyen arányban maradtak alul.

A két csapat legközelebb március 21-én a Szent Gellért Fórumban fogadja a Gyula csapatát.

MLSZ U17-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 15. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Mercedes KLC 1-0 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Hegyi Eszter (Kovács Attila, PAp Zsigmond Csaba).
Szeged-Csanád GA: Sági - Trója, Szabad (Suták), Fődi, Dancsok, Papp Á., Indre, Szűcs, Berger, Rádai, Arany. Edző: Fülöp Tibor.
Gólszerző: Papp Á.

Fülöp Tibor: - Gratulálok a csapatnak! Megérdemelt győzelmet arattunk, végig uraltuk és irányítottuk a mérkőzést, a helyzetkihasználáson viszont javítanunk kell.

MLSZ U19-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 15. forduló.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Mercedes KLC 0-1 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Kovács Attila (Pap Zsigmond Csaba, Hegyi Eszter).
Szeged-Csanád GA: Sági (Nagy B.) - Nagy M., Bódi (Csizmadia), Varga Á. (Torda), Mészáros G., Tóth N. (Hevesi), Kis B., Masa, Angeli, Bakó, Suhajda. Edző: Vágó Mihály.

Vágó Mihály: - Hiába támadtuk végig az egész mérkőzést, és dolgoztunk ki helyzeteket, ezen a napon semmi sem sikerült. A szervezetten védekező ellenfelünk kevés kontratámadásai közül a 92. percben értékesített egyet, ezzel megnyerte a mérkőzést.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink