MECCSNAP! SZEGED-SZOLNOK 17 órától

Minden szurkolóra számítunk, fontos meccs lesz! Aki nem tud eljönni, itt olvashatja az élő, szöveges tudósítást.


Online tudósítás:
időpontesemény
vége0:0 mindkét csapat megőrizte veretlenségét 2020-ban.
90. percjön a ráadás, 4 perc
85. perc szegedi szögletMohl végezte el a szögletet. A másik oldalon Kuti ütközött és kapott sárga lapot.
83. percTakács jött ki jól a kapujából, közben Vankó Imre állt be Zavara helyére.
78. percPercek óta a hazaiak birtokolják a labdát. Grumic és Kuti szépen játszott össze.
71. percJovanovic, aki néhány perce állt be Hudák helyére szépen adott be középre, Grumic fejelte kapura, Molnár F. védett.
62. percvendég szöglet után tisztán és közelről próbálkozhatott a Szolnok, de nem találták el a kaput.
60. percNovák beadását csípte el ezúttal Takács.
59. percKóródi fordult rá a 16-oson kívülről, de erőtlen lett a lövés, amit Molnár F fogott könnyen.
57. percszegedi szabadrúgás: Albert rúgta fel csúnyán Oláht, ez sárgát ért volna...
53. percCsirmaz veszélyes beadását halászta le Takács, szép kapusmozdulattal.
elkezdődött a második félidőegyik csapatban sincs változás
Vége az első félidőnekTöbb szegedi helyzet mellett 0:0 a félidei eredmény. A legnagyobb lehetőség Germán Tamás lövése volt, aminél Molnár F. hatalmasat védett.
hosszabbítás 1 percennyit húznak rá a félidőre
39. percTóth szabadrúgását Hudák fejeli kapura. Mindenhonnan próbálkozunk, gólratörően játszunk.
37. percsokadszorra vagyunk lesen, a Szolnok jól alkalmazza a lestaktikát...
31. percSzép szegedi kontra: a végén Hudák lőtte erősen középre, de Grumic lemaradt róla középen
27. percMinden mezőnyjátékos a Szolnok térfelén, beszorultak a vendégek. Végül azonban felszabadul a MÁV kapuja egy lövés megy mellé...
nézőkMegint fantasztikus a hazai szurkolótábor. Több, mint 2000 ember van a Szent Gellért Fórumban és zúg a "Hajrá Szeged!"
20. percSzegedi szöglet. Sajnos szabálytalanság közben a 16-oson belül így szabadrúgással jöhet a Szolnok. Magas az iram, mindkét csapat győzni akar.
14. percEz is kimaradt! Germán 14 méterről a jobb felsőt célozta meg de Molnár F. bravúrral tolta ki a ficakból szögletre......
13. percEgy közeli lövést ütött ki Takács János, majd a védők tisztáztak, a szöglethez pedig senki nem ért hozzá.
12. percHatalmas szegedi gólhelyzet: Germán adta be jobbról a labdát, amit Kóródi Nándor fejelt erősen kapura, centikkel ment mellé...
6. percSzegedi akció: Mohl beadását középen Kóródi lőtte kapura, egy védőn megpattant, így szöglet lett belőle. A beadást Deák fejelte mellé.
5. percNovák Csanád lőtt a 16-oson kívülről, nem sokkal ment mellé.
3. percSzolnoki akció végén a jobboldali beadást Kurdics Levente fejelte kapura. A középre tartó labdát Takács fogta könnyen.
gyászszünetGöröcs "Titi"-re emlékeztünk a találkozó előtt. Isten nyugosztalja!
kezdőcsapatokSzeged: Takács (K) - Kuti, Tóth, Deák,Mohl - Zvara, Hudák, Germán (csk), Oláh,- Kóródi, Grumic edző: Joao Janeiro Szolnok: Molnár F. (K) - Bárdos, Csirmaz, Tisza, Kurdics, Kovács, Albert, Novák, Papp, Tamás, Földi edző: Csábi József
2020-ban veretlenek csatájaSzeged: 3d, 1gy Szolnok idén: 2d 1gy
előző fordulóGyőr -Szeged 1:3 (szegedi gólszerzők: Kóródi 2, Vankó) Szolnok - Siófok 1:1 (Szolnokból kiállítva:Rokszin, szolnoki gólszerző:Novák 11-esből)
Tabella1. MTK 53 p, 2. Budafok 50 p, 3. Vasas 41 p, 4. Siófok 41 p..... . . 11. Szeged 30 p . . 16. Szolnok 26 p
Helyszín, sporiMerkantil Bank Liga NB II. 26. forduló Szeged, Szent Gellért Fórum Játékvezető: KÁPRÁLY MIHÁLY
Köszöntjük kedves olvasóinkat!Hamarosan kezdődik az NB II. Tisza-parti csapatainak rangadója, a Szeged-Szolnok összecsapás.
2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink