Gálhidi: Már pénteken elutazhatunk Putnokra!

Gálhidi György kinevezése óta több, mint két hónap telt el, ezalatt folyamatosan tartotta a kőkemény edzéseket és a sikeres felkészülési meccsek után a kispesti bajnoki rajton nem várt vereséget szenvedett a Szeged 2011 együttese. A helyzetet nehezítette, hogy ezt követően egész héten tartott a becsődölt váci klub körüli huzavona, s így a múlt szombaton különleges hangulatban és körülmények között kértem a vezetőedzőt a szokásos heti értékelésre.

- Hogyan élték meg a csapat vezetői, edzői és játékosai azt a bizonytalanságot egy héten keresztül, hogy egyáltalán nem garantált, elutazik-e Szegedre a sorsolás szerinti első hazai ellenfél?
- Mindnyájan rendkívül csalódottak voltunk, amikor szombaton szembesültünk a ténnyel, hogy elmarad a mérkőzés. Az aggasztó hírek ellenére egész héten úgy készültünk, hogy játszani fogunk, titkon bíztunk benne, hogy megérkezik a Vác. Sajnos nem így történt, játékosaim nagyon szomorúak voltak.

- Mivel telt a hét a kispesti vereség után illetve a Vác elleni „fantommérkőzés” között?
- Próbáltuk megfejteni, majd kijavítani a Kispesten elkövetett hibákat, alkalmazkodni a megváltozott talajviszonyokhoz, füves pályákon edzettünk, próbáltuk túltenni magunkat az első mérkőzés okozta letargián!

- Véleménye szerint hogyan lehetne megelőzni a jövőben az ehhez hasonló eseményeket? Gondolok itt arra, hogy az egyesületnek épp úgy fizetnie kellett a biztonsági embereket,  a rendőrséget, gardírozni a játékvezetőket.
- Az MLSZ-nek határozottabban és keményebben kellene fellépnie, hiszen a Vác korábban már három mérkőzésen, a Videoton elleni két MK negyeddöntőn és a Kazincbarcika elleni bajnoki rajton sem állt ki.

- Mi lesz a csapat programja a jövő szombati Putnok elleni idegenbeli mérkőzésig, érdemes lenne-e egy nappal korábban elutazni a 400 km-es rendkívül fárasztó út miatt?
- Dolgozunk keményen, csak ebben hiszek, ebben hiszünk. A felázott mély, sáros pályákon nem könnyű minőségi futballt játszani, de mindent megteszünk ennek érdekében. Örömmel mondhatom el, hogy a vezetőség és a játékosok áldozatvállalásával már pénteken elutazhatunk Putnokra.

- Tudomásom szerint külön is megnézte a számunkra viszonylag ismeretlen putnokiakat, mik voltak a tapasztalatai?
- Balszerencsés mérkőzésen vesztett három pontot a Putnok. Teljesen egyenrangú ellenfele volt a Vasasnak, helyzeteket dolgozott ki, de nem csak ezeket, hanem meg egy tizenegyest is kihagytak. A  kapusuk pedig két bekapott gólnál is nagy hibákat követett el. A támadó játékuk rendkívül veszélyes, a pontrúgásoknál a jól fejelő, magas játékosaikra nagyon kell figyelnünk. Erős, jó csapat a következő ellenfelünk, de mindenféleképpen a győzelem igényével lépünk pályára ellenük.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 24
02. KECSKEMÉTI TE 23
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink