Germán Tamás nyilatkozott a honlapunknak

bc5k2945.jpg
A csapatkapitány beszélt az új játékosok beépüléséről és az előttünk álló feladatokról is.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-ben szereplő felnőtt csapatának kapitányát edzés előtt kérdeztük.

Átigazolási időszak vége felé járunk, hozzánk is érkeztek új játékosok. Csapatkapitányként hogyan tudod segíteni a beépülésüket?

Germán Tamás : Szerencsére ez a szerep nem kizárólag rám hárul, részt vesz benne az egész csapat, különösen az idősebb játékosok.  azt gondolom, hogy jó szellemiségű játékosok érkeztek, jó futballisták. Mindannyian abban bízunk, hogy a pályán is tudnak nekünk majd segíteni. Az újonnan érkezők egyik fele be is mutatkozott, meghívta az egész csapatot egy vacsorára, ami jól sikerült! Most majd a később érkezőkön a sor, majd meglátjuk, hogy az az este hogyan alakul, de mindenképpen üdvözöljük őket a csapatban!

Két idegenbeli mérkőzés következik a Siófok és a Győr ellen. Hogyan készültök? G.T.: Mindenképpen csak lépésről lépésre. Ezen a héten csak a Siófok elleni bajnokira koncentrálunk. Persze óhatatlanul ott van a fejekben, hogy két nehéz, idegenbeli meccs jön, de szeretnénk jó eredményeket elérni, hogy a következő hazai mérkőzésünkre, március elsején a Szolnok ellen, minél többen kijöjjenek a Szent Gellért Fórumba!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink