Paul Ceusant kérdeztük

pc1.jpg
Videóelemzőnk munkájának nagy része a színfalak mögött zajlik.

Hogyan alakult eddig a karriered?

Paul Ceusan: "Tizenhét évesen kezdtem el edzősködni, amikor még aktívan játszottam is. Az akkori edzőm kért meg, hogy segítsek azoknál az utánpótlás csapatoknál, amelyekkel szintén ő foglalkozott. Már akkor imádtam és rájöttem, hogy ez valami olyasmi, amivel szeretnék majd foglalkozni, miután befejeztem a labdarúgást, mint játékos.

25 éves koromban, miután befejeztem a sporttudományi tanulmányaimat a főiskolán, Írországba költöztem egy jobb élet reményében és elkezdtem dolgozni, valamint a munka mellett amatőr szinten focizni. Hamarosan ott is edzői feladataim adódtak a legfiatalabb korosztálynál egy akadémián. A Pemount United akadémiáján dolgoztam négy évig az 5-15 éves korosztállyal és közben folytattam edzői tanulmányaimat, képeztem magamat. Később a Balbriggan FC-nél előbb az U13-as csapat edzője, majd az akadémia vezetőedzője lettem. Öt éven át nem csak edzői feladataim voltak, hanem több, mint 400 gyerek edzéseit, mérkőzéseit kellett menedzselni. Ebben az időszakban az Ír Labdarúgó Szövetségnél képeztem magam különböző tanfolyamokon.

Ahogyan egyre több képesítést szereztem, úgy jött egy ajánlat a legnagyobb ír egyetemtől, a University College Dublin-tól, hogy legyek az U17-es csapat edzői stábjának a tagja. Ez Írországban a legmagasabb szintet jelentette.Két év után az U19-es és a felnőtt csapatnál is lehetőséget kaptam. Tavaly nyárig ott is dolgoztam.

Hogyan kerültél Szegedre? P:C: ” Tavaly nyáron kaptam egy ajánlatot, amit örömmel vállaltam. Néhány évvel ezelőtt egy labdarúgó edzői továbbképzésen ismerkedtem meg Joao Janeiroval. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a klubnak, amelyben napról napra a fejlődésért dolgozik mindenki. Nagyon hálás vagyok, hogy különleges hangulatú mérkőzések részese lehetek, egy fantasztikus szurkolótábor előtt.”

Mi a feladatod a klubnál? „Elemző és asszisztens edző vagyok. A napi edzésmunkában is részt veszek és elemzem az ellenfeleket és a saját játékunkat is. Mostanában lehetőséget kaptam, hogy az Akadémia utánpótlásnevelésében is közreműködjek.”

pc4.jpg

Hogyan hasznosul a munkád a csapatnál? "A napi feladataim is két részből állnak: egyrészt segítem az edzők munkáját, másrészt a munkám nagyobb része a színfalak mögött zajlik, ez az elemzés. Az ellenfeleinket és a saját játékunkat a legapróbb részletekig analizálom és az edző számára használható információkká alakítom, ami alapján összeállítja az edzésmunkát és a mérkőzés taktikai stratégiáját."

Az elemzéseim segítenek a játékosoknak is felkészülni egyénileg az ellenfelekből. A mérkőzéseket követő elemzések rámutatnak, miben kell még fejlődnünk csapatként, illetve egyénileg a játékosoknak.

Ami az utánpótlásnevelésre vonatkozó munkámat illeti, hosszú évekig csináltam ezt hasonló környezetben és a cél most is az, együttműködve a többi edzővel, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módját, a  játékosok egyéni képességeinek fejlesztésének."

Mit tudhatunk a magánéletedről, hobbidról? Szabadidőmben, ami néha erősen korlátozott, próbálok lazítani és a lehető legtöbb időt tölteni a családommal.

 

pc5.jpg

Paul Ceusan válaszait angolul is közöljük.

I started coaching while still playing, I was about 17 and my coach at that time asked me to help during training  sessions with other younger teams that he was coaching , I loved it and knew then that it was something I would like to do after I finished playing.

At the age of 25 after getting my Bachelors Degree in Sport and Science  I moved to Ireland in search of a better life , continued playing football at amateur level  in parallel with keeping a day job and soon enough I started coaching there as well as part of a academy at U5 level.

I was an academy coach at Pemount United for 4 years ,coaching from U5 to U15 level and during this time I was continuing my coach education .

Next club I moved to was Balbriggan Fc , as a U13 Coach and later  Director of Coaching , I spent five years learning not just about coaching  but what it takes to manage a 400+ kids academy while continuing my coach development with courses part of Football Association of Ireland .

As I got more coaching qualifications I received an offer from the biggest university in Ireland -University College Dublin to be part of the U17 coaching staff  ,this was  the top level in the country.After two years I was promoted as a coach to the U19 team, and was asked to help in senior team as well . I worked there since last summer when I came to work for Szeged.Last summer I accepted an offer from Szeged where I was well received by the staff and especially Coach Janeiro.With Coach Janeiro  I attended  a  coaching course a few years ago . I’m very happy to be  a part of this great club which is growing and developing every day  and be able to experience games with these wonderful fans and for that I am very grateful.

My role in the club is annalist and assistant coach  so on a daily basis I’m involved in the training process and analysing our games and our opponents. Lately I was given the chance to be involved in the Academy as well .

How can the coach/club use what you do in football?

My daily routine consists in two parts , one during the training sessions where I assist the coach  and another where most of my work is `behind the curtain` analysing our opponents and our own games in the smallest detail possible to be able to present the coach with valuable information that he uses to create the training and match strategy .

Also the analysis provided helps our players be prepared for our opponents and from post match analysis of our games the coach is able to understand where the players need to improve individually and as a team so we can continue to develop and improve.

Regarding the Academy, working for so many years in that type of environment ,together with the other coaches we try to find ways to develop and raise  the quality of the players.

What do we know about your privacy?

In my free time , which is sometimes very limited I try to relax and spend as much time as possible  with my family.

pc3.jpg


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.04.18. vasárnap, 17:00
PÉCSI MFC/SZEGED-CSANÁD GROSICS
PMFC Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. VASAS FC 65
02. DVSC 64
03. GYIRMÓT FC GYŐR 60
04. PÉCSI MFC 59
05. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 51
06. FC AJKA 49
07. SOROKSÁR SC 49
08. SZOMBATHELYI HALADÁS 47
09. BUDAÖRS 46
10. SZOLNOKI MÁV FC 46
11. WKW ETO FC GYŐR 45
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS 40
13. DOROGI FC 40
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 40
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 35
16. ST. LŐRINC KFT. 34
17. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 33
18. KAZINCBARCIKA 32
19. BFC SIÓFOK 31
20. DEAC 16

Partnereink