Hasznos edzőmérkőzést vívtunk a norvég Raufoss ellen

20200112-161232.jpg
Több, mint egy hónap után játszottunk újra mérkőzést.

A törökországi Belekben játszottuk az idei év első felkészülési mérkőzését. Ideális időjárási körülmények mellett feszült egymásnak a hazájában egyaránt a másodosztályban szereplő két gárda. Rögtön az első perctől komoly iramot hozott a meccs. Ennek is köszönhetően negyedóra után már 1:1 volt az állás. A mi gólunkat Tóth Máté szerezte szabadrúgásból, ami első látásra Deák István találata is lehetett volna, de védőnk már csak a gólvonalon túl ért a játékszerhez. A találkozón mindenki lehetőséget kapott. Mindhárom kapusunk 30 percet töltött a kapu előtt. A mezőnyjátékosok közül a legtöbben 45 percig játszottak. Az első félidő vége előtt ismét betalált a skandináv csapat, így 2:1 volt a szünetben.

A második játékrészre teljesen kicserélődtek a játékosok mindkét oldalon. Mindkét csapat tudott még gólt szerezni a második félidőben is. A szegedi találatot egy fiatal és egy újonc hozta össze. Dobronoky Viktor elfutott a szélen, beadását pedig az új igazolás, Hudák Martin váltotta gólra. Ezzel lett 2:2. Egy szöglet után a sárga-feketék bevették a kapunkat, amit akkor már Szántai Levente védett és percekkel a gól előtt bravúrral hárított egy közeli lövést. Így kialakult a végeredmény, ami 3:2 lett a norvég csapat javára.

 

Joao Janeiro így értékelt a találkozó után:

 

Hogy milyen volt belülről az első idei derbi, azt Tóth Gábor mondta el:


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink