Egy norvég csapat ellen kezdjük a felkészülési meccsek sorozatát, ma.

20200111-153018.jpg
Pontos dátumok és időpontok az edzőmeccsekhez.

Elsőként a norvég másodosztályban szereplő Raufoss IL lesz az ellenfelünk. A klub több, mint százéves története során hosszú időt töltött a norvég élvonalban. A mérkőzés kezdési időpontja magyar idő szerint ma, (01.12.) 14 óra.

Majd a korábbi Kelet-Németország (NDK) első bajnokcsapata az FSV Zwickau ellen tesztelhetjük tudásunkat két nappal később, január 14-én, kedden, szintén magyar idő szerint 14 órakkor.

A harmadik törökországi összecsapásunkra csütörtökön (01.16.) 14 órától kerül sor. A román Astra Giurgiu lesz a partnerünk, a román élvonalban szereplő csapat 2016-ban bajnok lett hazája elsőosztályú bajnokságában.

A sort a német harmadosztályban szereplő SV Meppen ellen zárjuk, január 18-án, ez a találkozó magyar idő szerint 13 órakkor kezdődik.

Hazatérésünk után is pályára lépünk még a bajnokság rajtja (02.02. Szombathely – Szeged) előtt. Az NB II listavezetőjével, az MTK-val, január 26-án vívunk felkészülési mérkőzést a fővárosban.

Hajrá Szeged!

Mindegyik találkozóról beszámolunk itt a honlapon és a facebookon is.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink