102.-szer a Honvéd ellen!

A Bp. Honvéd II. otthonában, a Bozsik Stadion műfüves pályáján startol a Szeged 2011 csapata, hogy eredményes játékkal adja meg az alaphangot az NB II-es tavaszi "hadjáratnak". A kék-feketék új edzővel és minden csapatrészben egy-egy új futballistával veszik fel a harcot a piros-feketék második csapata ellen - ha az egyetemes szegedi futballmúltat nézzük, immár 102.-szer.

Az NB II 16. fordulójában "hatpontos" kiesési rangadó következik (de ez a tavasz valamennyi meccsére elmondható!) Kispesten, a Bozsik-stadionban, ahol a Bp. Honvéd második csapata a Szeged 2011 együttesét fogadja.

Óriási hagyománya van a Szeged – Bp. Honvéd bajnoki párharcnak...

Igaz, a Tisza-partiak eddig rendre a Bp. Honvéd első csapatával játszottak (96-szor az NB I-ben, 5-ször a másodosztályban), de mivel a mostani Honvéd II. is a kispestiek állományába tartozik, így a szombaton sorra kerülő mérkőzést is hivatalos bajnokiként kell beszámítani.

Az első osztályban az 1926-os premiert követően (Kispest FC – Szegedi Bástya 4-2) a legutóbbi élvonalbeli találkozót is már 13 esztendeje játszották, és 1999 őszén az éppen csődöt jelentő Szeged LC-nek az az 1-1-es, Honvéd elleni döntetlen volt a legutolsó élvonalbeli mérkőzése. Azóta is várják a szegedi drukkerek az NB I-et...

Ami a kispesti összecsapásaikat illeti: óriási a hazaiak fölénye. A Szeged és jogelődei eddig mindössze 5 alkalommal tudtak győzelemmel távozni Kispestről:

2-1 (1927-28-as idényben, Bástya FC néven)

2-1 (1928-29-es idényben, ugyancsak Bástya FC néven)

2-0 (1938-39-es idényben, Szeged FC néven)

1-0 (1959-60-as idényben, SZEAC néven)

2-1 (1961-62-es idényben, ugyancsak SZEAC néven)

Mint látható, nem kevesebb, mint 52 (!!) esztendeje, 1961 novemberében jegyezhettük föl a mai napig is utolsó szegedi győzelmet Kispesten, amikor a Mészáros - Kürtösi, Portörő, Sándor - Dezsőfi, Zallár - Nemes, Hajós, Nyári, Polyvás D., Boros összeállítású SZEAC az azóta már elhunyt Boros László és jelenleg is kitűnő egészségnek örvendő Nemes István góljaival már a félidőben 2-0-ra vezetett és szünet után a Honvéd Katona révén csak szépíteni tudott!

Akkor még csak kevesen hitték, hogy a szegediek a következő fél évszázad alatt egyszer sem tudnak nyerni bajnokit a Honvéd pályáján...

Érdekesség, hogy a kispestiek az 1916-os élvonalbeli bemutatkozásuktól számítva csupán egyetlen egyszer estek ki az NB I-ből (2003-ban), így legutóbb az FC Szeged néven szereplő Csongrád megyeiek a másodosztályban (a 2003-04 évi NB I/B-ben) találkoztak a Bp. Honvéd együttesével. Szegedi szemszögből 1-3 és 0-5 volt az eredmény… A Szeged 2011 következett a sorban, de a tavalyi NB II-ben már a Honvéd második együttesével mérkőztek (3-0, 1-2), majd múlt ősszel Lisztes (2) és Jovánczai találataival idehaza megint elkapták a "kis Honvédot"! Jó lenne végre már idegenben is nyerni - 52 hosszú esztendő után - tétmeccset a Bozsik Stadionban...

Így már a 102. bajnoki meccsünk következik – ezúttal is a Honvéd II. ellen -, s csak abban reménykedhetünk, hogy a 103.-ra nemsokára már újra az NB I-ben kerülhet sor a két egyesület között…

Vitos György


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 24
02. KECSKEMÉTI TE 23
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink