Gálhidi: köszönöm mindenki munkáját!

galhidi.jpg
Gálhidi György kinevezése óta immár közel két hónap telt el, ez alatt folyamatosan tartotta a kőkemény edzéseket és tizenhárom felkészülési mérkőzést is lejátszott a Szeged 2011 együttese. A múlt szerdai román Valcea elleni összecsapáson az első osztályba jutásra esélyes rivális az első félidőben szerzett két találattal már az elején eldöntötte a mérkőzést.

Ezután a csapat azonnal Makóra utazott, és aznap este a sérültekkel, valamint a kevesebbet játszókkal kiegészülve simán 4-2-re verte az NB III-as hazai alakulatot! Ezt követően kértem a vezetőedzőt a szokásos heti értékelésre...

- Kezdjük mindjárt a nemzetközi mérkőzésünkkel: Ön szerint is létezik jókor jött pofon?!
- Néhány nappal a mérkőzés után már könnyebb okosnak lenni, sokszor igaz a fenti mondás, de nem hiszem, hogy a mi mérkőzésünkre is érvényes.  A harmadik szerdai mérkőzésünk, Mórahalom, Algyő, Valcea, sikerült „dadogósra”, ezúttal nem sikerült kijavítanunk az első félidő gyengébb játékát. Egyébként a játék képe alapján egál meccset játszottunk, a két elkerülhető gólt, most nem sikerült kijavítanunk.  Nem  voltunk frissek, élesek, de azért jelzem, hogy pár nappal a mérkőzés után már okosabbak vagyunk, mert a hétvégére megint sikerült felpörögni, szervezetten, jól futballozni.

- Milyen indíttatásból játszottak a Valcea elleni 0-2  után  szinte lendületből  még aznap este Makón?
- Ne keverjük össze a két mérkőzést.  Makón csak a két kapus játszott a déli mérkőzésből, ők is fordított szereposztásban szerepeltek 60 illetve 40 percet!  Rajtuk kívül a délelőtt nem játszók kaptak lehetőséget, továbbá a délben húsz percet futballozó Sztipancsevics is  kezdő volt.  A Makón pályára lépők jól teljesítettek, főleg Varga Bence, aki  3 góllal  és egy gólpasszal jelezte, hogy helyet követel magának a kezdő csapatban.

- A szombati program elég bonyolultnak ígérkezett, azok után, hogy a bajai utazás elmaradt, majd Mórahalmon sem volt hivatalos felkészülési mérkőzés...
- Bonyolultnak ígérkezett, de egyszerű lett...  Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Mórahalom vezetőségének, Csák Zoltán edzőnek és a játékosoknak ezért a közös gyakorlásért, amivel segítettek nekünk ebben a nehéz helyzetben.  Nagyon hasznos volt a gyakorló mérkőzés, több szerkezetet, összeállítást, támadó - és védőtaktikát tudtunk kipróbálni.

- Összességében hogyan értékeli az eltelt közel két hónap komplett felkészülését az edzések és a mérkőzések függvényében?
- Rendkívül hasznosnak ítélem az elmúlt hét hetet. Az algyői műfüves pályán kifogástalan körülmények között tudtunk gyakorolni, a vezetőséggel egyeztetve remek játékosokat  igazoltunk, sikerült megismernem a játékosaimat, kialakult a csapat arculata, játékstílusa, fontos lépéseket tettünk, hogy sikeres csapattá váljunk. A fiúk tehetségesek, szorgalmasak, fogékonyak az elképzeléseimre, az edzésmódszereimre, öröm volt velük dolgozni. Az edzőmérkőzések összességében  jól sikerültek, mid a játékot, mind az eredményeket tekintve elégedettek lehetünk. Most már  csak  a bajnoki mérkőzéseken kell mindezt jó eredményekkel és pontokkal megkoronáznunk…

- Végezetül kérnék egy rövid tájékoztatót a következő az immár utolsó hét programjáról a Bp. Honvéd II. elleni idegenbeli rajtig!
- A héten már nem lesz edzőmérkőzés, csak edzésekkel készülünk a hétvégi bajnoki rajtra! 
Reményeim szerint a három sérültből Kis Robi és Tóth Imre felépül,  így Borbély Bálinton kívül mindenkire számíthatok szombaton, Kispesten!!!  Van még némi lemaradásunk bizonyos területeken, remélem ezeket is be tudjuk pótolni a bajnoki rajtig! 
Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki csak egy szalmaszálat is odébb tett csapatom felkészülése érdekében!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink