Tóth Imre: Csúcsmotiváció az NB I és egy új stadion!

toth-imre.jpg
Mint ismeretes, honlapunk az őszi idényt követően meghirdette a "Ki volt az ősz legjobbja?" több fordulós szavazását, ahol először posztonként mérkőzhettek a Szeged 2011 labdarúgói. A kapusoknál Trepák Attila , a hátvédeknél Radnai György végzett az élen, míg a nyolc hátvéd közül a harmadik helyen a szurkolók másik nagy kedvence, Tóth Imre végzett! Ezúttal őt kérdeztük eddigi élettörténetéről.

- Hol születtél és melyik csapatban indult a pályafutásod?
- Szegeden születtem, de Apátfalván nőttem fel. Itt kezdtem focizni gyerekként, majd 10 éves koromtól a Maros Menti UFC-hez kerültem Makóra, ahol 4 évig egy igen tehetséges korosztállyal szerepeltünk sikeresen.

- Ezután mely csapatokban játszottál és milyen eredményeket értél el klubjaiddal?
- 2002-ben 14 évesen kerültem az MTK-hoz. Előbb két évet Budapesten, majd két évet Agárdon, a Sándor Károly Akadémián töltöttem. Aztán egy évig a junior bajnokságban szerepeltem, innen Ceglédre vitt az utam, ahol egy ezstendőt kölcsönben fociztam a másodosztályban. Majd visszarendeltek az akkor már NB II-es tartalékcsapathoz. 2009-ben kerültem Makóra először kölcsönben, aztán végleg, miután Ménesi Gábor elnök kivásárolt az MTK-s szerződésből. Összességében a budapestieknél eltöltött évek alatt korrekt képzést kaptam, nagyon jó edzőkkel dolgozhattam együtt! Sorra nyertük a bajnoki címeket, és 14-től 19 éves koromig 52-szer szerepeltem a korosztályos válogatottakban, ahol ma már többszörös  felnőtt válogatott játékosok is a  csapat tagjai voltak! A MTK-s éveket két súlyos térdsérülés árnyékolja be, a második éppen az első NB I-es kerettagságom másnapján 18 évesen...

- Említenél néhány többszörös magyar válogatottat, akikkel EGYÜTT SZEREPELTÉL a különféle korosztályos válogatottakban?
- Koman Vladimir, Németh Krisztián, Vass Ádám, Filkor Attila, Pintér Ádám és Pátkai Máté, akik mára megbecsült labdarúgók.

- Az  52 utánpótlás válogatott meccsedből  melyek voltak a legemlékezetesebbek, s a külföldi ellenfelek közül ki lett mára igazi világsztár?
- Szép emlék egy Cipruson megnyert EB-selejtező csoport, de a legemlékezetesebb az angol U16-os válogatott elleni meccs volt Prestonban, 10 000 néző előtt! Azon a meccsen Theo Walcott is játszott, őt tudnám említeni mai sztárok közül.

- Hogyan kerültél a Tisza-parti városba?
- Szegedre 2011 nyarán, a csapat KITE-Szegedből történt átalakulásakor érkeztem, több makói csapattársammal és Kolozsvári Jánossal együtt.

- Mi a véleményed  a jelenlegi edzőről és az idei felkészülésről?
- Gálhidi György személyében roppant fegyelmezett, felkészült és tapasztalt szakembert ismerhetett meg a csapat. A Mester és Lóczi István képesek az együttesből kihozni a maximumot. A felkészülést pozitívan értékelem, nagyon keményen dolgoztunk, a csapat fogékony volt a munkára, ami reméljük ki is jön belőlünk tavasszal.

- Sajnos sérülések hátráltatták a Te munkádat is, ez mennyiben befolyásolhatja a kezdőcsapatba kerülésed?
- Igen, az Algyő elleni edzőmeccsen sajnos meghúzódott a combizmom, azóta nem edzettem, de jövő héttől megint a többiekkel tudok dolgozni teljes értékben. A felkészülés alatt becsülettel elvégeztem a feladatokat, úgy érzem kezdtem formába lendülni, rosszkor jött a sérülés, de nem gondolom, hogy másfél hét kihagyás nagyban befolyásolja egy játékos megítélését.

- Milyen kilátások várhatók a Szeged idei, majd később az élvonalbeli szereplésével kapcsolatban?

- Mostanában nagyon pozitív híreket lehet hallani a szegedi labdarúgás jövőjéről, de ennek az alapját az képezheti, hogy tavasszal megőrizzük NB II-es tagságunkat! Számunkra csúcsmotiváció, hogy az élvonalban játszhassunk egy új stadionban. Ez persze még odébb van, de nagy felelősséggel fogunk kimenni minden tavaszi meccsre, hogy a szezon végén együtt ünnepelhessünk a szegedi szurkolókkal.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink