A szegedi csapatkapitányt a kezdő sípszó előtt köszöntötték. Óriási tapsot kapott a keret legrégebb óta itt futballozó játékosa.
Ötezer néző előtt lépett pályára a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Vasas ellen. A találkozó első húsz percében a megszokott iramban, támadott a szegedi együttes, sikerült is kialakítani több nagy lehetőséget, de nem tudta bevenni Bősz kapuját.
A piros-kékek a 24. percben vezetéshez jutottak Szedlár Zoltán révén, aki az első veszélyes vendégtámadásból talált be, egy jobboldali beadást követően. (24’ 0:1).
A szünetben Gajdos Zsolt helyére Andorka Péter állt be, aki frissen meg is tudta lepni a Vasas védelmét egy-két alkalommal. Az akadémisták a megszokott módon rohamoztak, ám egy ellentámadás végén ismét a Vasas örülhetett. A csereként beállt Birtalan Botond egyedül vezethette a labdát Takácsra. A les gyanús szituáció végén jobbal növelte az előnyt a fővárosiak labdarúgója. (55’ 0:2)
A Grosics Akadémia egyik legnagyobb helyzete Varga Szabolcs előtt adódott. Egy mesteri összjáték végén, - Germán hozta helyzetbe Vargát – A szegediek játékosának lövését Bősz hárította.
Ezt követően is támadott a Szeged, de egy 16-os előterében eladott labda megpecsételte a mérkőzés sorsát, Birtalan mehetett ajtó-ablak helyzetben kapura és nem hibázott. (63’ 0:3)
A csereként beálló Andorka Péter bő negyedórával a vége előtt megsérült, kénytelen volt lejönni, cserelehetőségünk pedig már nem volt, így emberhátrányban fejeztük be a meccset, de a végig szívvel lélekkel harcoló és jubiláló Germán Tamás a 90. percben belőtte a jogos büntetőt, így alakult ki az 1:3-as végeredmény.
Joao Janeiro: ” Ismét megfizettük annak az árát, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket. Egy olyan kvalitású csapat ellen, mint a Vasas, ezt büntetlenül nem lehet megtenni. Gratulálok az ellenfélnek, amely az egyik legfiatalabb csapattal rendelkezik. Rengeteget utaztunk az elmúlt napokban, ez egy csapatnak sem tenne jót. Az, hogy hat gólt kaptunk két mérkőzésen, azt jelzi, hogy valamit változtatnunk kell. Különösen sajnáljuk, hogy a közönséget nem sikerült kiszolgálnunk, mert ma is fantasztikus volt a szurkolótábor.”
A következő bajnoki mérkőzést vasárnap Nyíregyházán vívja a csapatunk, legközelebb pedig november 24-én láthatják a Szent Gellért Fórumban az együttest, akkor az MTK ellen lépünk pályára.
Hivatalossá vált, hogy a MOL Fehérvár elleni Magyar Kupa mérkőzésünket élőben közvetíti az M4 Sport TV, december 3-án, 20 órától.




