Sűrű program: 15 nap, 5 mérkőzés

cikk.jpg
Két hazai, két idegenbeli bajnoki és egy kupamérkőzés vár Germánékra november tizedikéig.

Holnap (10.27. vasárnap) 17 órakor fogadjuk a Merkantil Bank Ligában a Duna Aszfalt Tiszakécske együttesét, ezzel veszi kezdetét a sorozat. A vendégek jelenleg a tabella 12. helyén állnak 13 pontot szerezve, mi pedig a 8. pozícióban vagyunk 16 egységgel.  A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban eddig 100 %-os.  Sokszor elhangzott már, hogy az NB II-ben bármi megtörténhet, kiegyenlített a mezőny.

Portugál vezetőedzőnk sem számít könnyű meccsre és reméli, hogy ismét sokan jönnek szurkolni.

Joao Janeiro: „Bátornak kell lennünk, még jobban meg kell harcolnunk minden egyes labdáért. Azt kell játszanunk, amire készültünk, edzettünk. Be kell építenünk a játékba a filozófiánkat, az alapelveinket. Szeretnénk pontokat szerezni, ezért a mérkőzés minden egyes pillanatában maximálisan összpontosítanunk kell. Ahogyan eddig, most is számítunk a városra,  szurkolóinkra, csapatunk "12. játékosára".”

A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a honlapunkon. Mindenkit várunk a Szent Gellért Fórumba, aki el tud jönni buzdítani a csapatot!

Ezt követően felpörögnek az események, csapatunk már kedden elutazik a Vép elleni Magyar Kupa találkozó helyszínére, majd vasárnap ismét idegenben játszunk az NB II soron következő fordulójában. Íme a program, amiben bő két hét alatt ötször kell pályára lépnie együttesünknek:

2019. 10. 27.  17:00   Szent Gellért Fórum SZEGED-CSANÁD GA- TISZAKÉCSKE

2019.10.30  12:30 Magyar Kupa, VÉP (Megyei I. oszt.) – SZEGED-CSANÁD GROSICS

2019. 11. 03. 13:30 KAZINCBARCIKA - SZEGED-CSANÁD GROSICS

2019. 11. 06. 19:00   Szent Gellért Fórum SZEGED-CSANÁD GROSICS- VASAS FC

2019. 11. 10. 13:30  NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC - SZEGED-CSANÁD GROSICS

Már a Vasas elleni hazai mérkőzésre is kaphatók jegyek a pénztárainkban és online is.

Hajrá Szeged!

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink