Győzelem a rangadón: 1:0 a Békéscsaba ellen

kn.jpg
Egy sorozat megtört, egy másik folytatódott.

Szeged-Csanád GA- Békéscsaba 1912 Előre 1:0

Merkantil Bank Liga 12. forduló

Szeged, Szent Gellért Fórum Játékvezető: BÖCSKEI BALÁZS

4500 néző

Ugyanazzal a kezdővel lépett pályára a Szent Gellért Fórumban a csapat, mint az előző fordulóban: Takács, - Kárász, Tóth, Deák, Mohl -Jovanovic, Oláh, Varga, - Gajdos, Kóródi, Germán (csk)

A Békéscsaba kezdője így nézett ki: Rybansky (csk) ,- Farkas, Nagy,, Mészáros, Pantovic, Olasz, Szalai, Király, Hursán, Bidzilya,Gráczi vezetőedző: Schindler Szabolcs

A forduló előtt így nézett ki a tabella:     1. MTK 21 p, 2. ETO Győr 20p, 3. Siófok 20 p . . 9. Szeged-Csanád GA 13p . 11. Békéscsaba 11p.

Egy sorozat megtört, egy másik folytatódott

A Szeged-Csanád GA 2011 óta íródó története során először tudott győzni a Békéscsaba Előre ellen bajnoki mérkőzésen. Ez a rossz sorozat tehát megszakadt. A kék-feketék zsinórban negyedik bajnoki mérkőzésüket nyerték meg, ez a széria tehát folytatódott.

 

Jobban kezdett a Szeged, sorjáztak a helyzetek, majd a 19. percben Kóródi Nándor be is vette Rybansky kapuját, 1:0. Ezt követően sem álltak le Germánék, de a lilák is eljutottak a kapuig, ahol rendre Takács János volt a végállomás.

kn.jpg

A szünetben le kellett cserélni Kárász Krisztiánt, aki az első félidőben megsérült. Az akadémisták ismét támadó focival szórakoztatták az eddigi legnagyobb számú közönséget az új stadionban.

Az utolsó húsz perc teljesen kiegyenlített játékot hozott. Az Előre eljutott a teljes ziccerig, de a kiváló formában védő Takács János remekül védett illetve egy alkalommal a kapufa is segített megőrizni a vezetést a hazaiaknak. A Szeged ezzel sorozatban a 4. bajnoki győzelmét könyvelhette el a kéthetes szünet előtt.

Joao Janeiro:” A Békéscsaba rendkívül kemény és sportszerű ellenfél volt, örülök a győzelemnek és annak, hogy egy rossz sorozatot adtunk át a múltnak. Hetven percig ismét rengeteg helyzetünk volt és szerencsére egyet be is lőttünk! Külön szeretném kiemelni a vendégek sporszerűségét a második félidőben, egy szituációnál megmutatták, mi a fairplay. „

sz-bcs.jpg


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink