Az U12-esek és U13-asok Kecskeméten léptek pályára: a legkisebbek a második félidőben mutatott jobb játékuk után tudtak nyerni, míg az U13-asok döntetlent játszottak.
Két korosztályos együttesünk legközelebb az OMTK-ULE csapatát fogadja szeptember 21-én, Tápén.
MLSZ U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Keleti csoport, 2. forduló
KTE Labdarúgó Akadémia – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–3
Kecskemét, vezette: Juhász László (Pusztai Martin Valentin, Csorba Gábor).
Szeged-Csanád GA: Sólya - Nyers, Vásárhelyi, Pleskó, Csuri, Di Mundo, Mahler, Tóth N., Horváth. Csere: Farkas, Sík, Banó-Szabó, Lukácsi, Kincses. Edzők: Simon Róbert, Dlusztus Imre.
Gólszerzők: Tóth F., ill. Nyers (3).
Simon Róbert: – A héten a támadásbefejezés előtti szervezésre fókuszáltunk edzéseinken. A srácok az első félidőben inkább a pálya tengelyében birtokolták a labdát és kevésbé forgatták a játékot, a második játékrészben sokat javult a széljáték és sok helyzetünk adódott. Az utolsó harminc percben gyorsabb és tudatosabb lett a játékunk, azonban fontos megtanulnunk, hogy a mérkőzés két félidőből áll, a továbbiakban nem lesz elég a csak a második játékrészre megérkeznünk a játékba. Gratulálok a csapatnak és köszönjük a szülők bizalmát, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát választották!
MLSZ U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Keleti csoport, 2. forduló
KTE Labdarúgó Akadémia – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–2
Kecskemét, vezette: Kaszala Mihály (K. Szabó Kristóf, Kocsis Tamás).
Szeged-Csanád GA: Balogh - Gáti, Barna, Köteles, Mádi, Osvald, Árva, Csiszár, Csikós, Denucz, Litauszki. Csere: Szili, Kócsó, Kovács, Lehocki, Kis. Edző: Nagy Attila.
Gólszerzők: Diószegi, Terbe, ill. Mádi, Köteles.
Nagy Attila: – A labdakihozatalaink működtek, a játék szervezése rendben volt. A védekezésünk a pálya középső részében szintén jó volt, de a letámadásainknál néha elcsúsztunk. Nagyon sokat volt nálunk a labda, szépen körbeadogattuk az ellenfelet és folyamatosan veszélyt jelentettünk a kapura, ám ott már nem voltunk céltudatosak és határozottak. Sorra kimaradtak a helyzeteink, sajnos ezt a futballban meg szokta büntetni az ellenfél, ez most sem volt másképp. A jövőben ezt a bizonytalanságot kell kiküszöbölnünk, akkor nem csak szépen, de eredményesen is játszunk majd. Gratulálok a fiúknak!
Magabiztos győzelemmel folytatta az U14-es és U15-ös csapatunk a Törökszentmiklós ellen: mindkét korosztályos együttesünkben akadt egy mesterhármast jegyző játékos is, a sikerünk pedig egyértelmű volt.
A negyedik fordulóban, vasárnap a Gyula vendége lesz az U14-es és U15-ös csapatunk.
MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Dél-Keleti csoport, 3. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Törökszentmiklósi FC 7–0 (4–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum. Vezette: Szalai Szabolcs István (Vida Sándor, Dobai János).
Szeged-Csanád GA: Balogh – Botic, Boda, Milencovici, Sirokmán, Ördög, Farkas (Szabó D.), Simon (Vásárhelyi), Bosnyák (Pap), Gera B. (Budai), Mikó (Kovács Á.). Edző: Bilics Igor.
Gólszerzők: Farkas (3.), Gera B. (13., 29., 33.), Botic (46.), Boda (74.).
Bilics Igor: – Egy fizikálisan erős csapat ellen sikerült az egész meccsen diktálnunk a tempót, eddigi legjobb játékunkkal nyertük meg a harmadik mérkőzésünket. Gratulálok a srácoknak a hozzáállásukhoz és a játékukhoz, minden meccsen lépkedünk előre, remélem, így folytatjuk tovább!
MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Dél-Keleti csoport, 3. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Törökszentmiklósi FC 12–1 (5–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum. Vezette: Dobai János (Vida Sándor, Szalai Szabolcs István).
Szeged-Csanád GA: Kovách – Murár, Szabad (Kószó), Kozma (Lajter), Savanya, Lippai G., Forgó (Szalai), Jójárt (Sahin-Tóth), Kiss D., Arany (Karácsonyi), Gál (Lippai D.). Edző: Beszédes Sándor.
Gólszerzők: Arany (11., 27., 48.), Szabad (13., 18.), Lippai G. (23., 65.), Sahin-Tóth (47., 51.), Kozma (50.), Savanya (62.), Lajter (70.), ill. Kutus (22.).
Beszédes Sándor: – Gratulálok a fiúknak, mindenki tette a dolgát! Az ellenfelet a játék minden elemében felülmúltuk. Voltak kimagasló teljesítmények, egy munkás, fegyelmezett csapat képét mutattuk, ez a jövőképünk is.
A két legidősebb csapatunk közel harminc gólt lőtt az Orosházának, azaz, mindkét együttesünk magabiztosan hozta a saját mérkőzését.
Ami a folytatást illeti, az U17-esek és az U19-esek is Gyulán folytatják a bajnokságot.
MLSZ U17-es bajnokság, III. osztály, Dél-Keleti csoport, 3. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – OMTK-ULE 1913 20–0 (9–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum. Vezette: Kovács Attila (Maurer János, Gargya Balázs Gábor).
Szeged-Csanád GA: Nagy B. – Csehó (Ádám), Bakró-Nagy (Abou-Abdo), Kapic, Ábrahám, Berger (Rádai), Indre (Börcsök), Fődi (Ilyés), Dancsok, Szűcs (Trója), Papp Á. Edző: Kikity Márió.
Gólszerzők: Ábrahám (5., 90.), Fődi (21.), Bakró-Nagy (21.), Kapic (24., 78.), Csehó (35., 45.), Papp Á. (30., 31., 33., 64., 75., 88.), Rádai (51., 56., 84.), Ilyés (53.), Abou-Abdo (72.), Ádám (73.).
Kikity Márió: – Nagyon várták már a játékosok, hogy pályára léphessenek a Szent Gellért Fórumban, egyúttal boldogok is, hogy győzelemmel nyitottak az első hazai bajnokin.
MLSZ U19-es bajnokság, III. osztály, Dél-Keleti csoport, 3. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – OMTK-ULE 1913 9–0 (3–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum. Vezette: Farkas Tamás Tibor (Cseh Géza, Kucsora Attila).
Szeged-Csanád GA: Fribert (Trescsula) – Nagy M. (Torda), Vajda, Varga (Vincze), Mészáros, Dobronoky, Holcsik (Hevesi), Csizmadia (Bakó), Masa, Angeli (Tóth N.), Suhajda (Bódi). Edző: Majó Ádám.
Gólszerzők: Suhajda (26.), Dobronoky (29., 87.), Vajda (44.), Torda (47.), Selmeczy (53., öngól), Tóth N. (62., 65.), Masa (70.).
Majó Ádám: – Köszönöm a korrekt és sportszerű hozzáállást az Orosháza részéről, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Gratulálok a csapatomnak, nyerni megyünk Gyulára a hétvégén! Hajrá, Szeged!




