Hatpontos csabai szereplés

A Békéscsaba UFC ellen mindkét korosztályos csapatunk győzni tudott.

Az U14-es csapatunk a Szolnok elleni győztes rajtot követően Békéscsabán is három pontot szerzett, így két fordulót követően hat ponttal áll a tabellán.

MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 2. forduló

Békéscsaba UFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–5 (0-3)
Békéscsaba, MÁV Sportpálya, vezette: Korbely Péter Szabolcs (Hankó Balázs, Kis Kata Bíborka).
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Tenerand – Pap L. (Gál), Boda (Baltás), Milencovici, Ördög, Farks (Sirokmán), Simon M., Bosnyák, Botic (Vásárhelyi), Gera (Sári), Mikó. Edző: Bilics Igor.
Gólszerzők: Milencovici (16., 11-esből), Ördög (18., 43., 67.), Farkas (26.).

Bilics Igor: – Jó rajt után a második, idegenbeli meccsünket is sikerült megnyernünk. Kicsit kapkodva kezdtünk, de az első gól után a játékunk is nyugodtabb lett. Az öt gól mellett több helyzetet is kihagytunk. Jó irányba haladunk, minden meccsen próbálunk jobbak és jobbak lenni!

 

Az U15-ösök is kapott gól nélkül abszolválták a csabai mérkőzést, azaz szintén hat ponttal állnak a bajnokságban.

MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 2. forduló

Békéscsaba UFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–4 (0-2)
Békéscsaba, MÁV sportpálya, vezette: Hankó Balázs (Korbely Péter Szabolcs, Kis Kata Bíborka).
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Kovách – Murár, Kozma, Savanya (Lippai D.), Lippai G., Forgó (Molnár), Sahin-Tóth (Kószó), Jójárt (Lajter), Kiss D. (Szalai), Arany, Gál. Edző: Beszédes Sándor.
Gólszerzők: Kozma (21., 46.), Lippai G. (35.), Kószó (78.).

Beszédes Sándor: – Jó és eredményes futballt produkáltak a fiúk. Ezért a teljesítményért jár az elismerés és a gratuláció! A megbeszélteknek megfelelően, taktikailag éretten és felelősségteljesen játszottunk. Bátran presszionáltuk az ellenfelet a saját térfelén és az ebből adódó párharcokat rendre megnyertük. Sajnos a helyzetkihasználásunkon még van mit javítanunk... Ezúttal is köszönjük az U14-es csapat frenetikus nyolcvanperces szurkolását!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink