A csapatépítést jól szolgálta a gólzáporos edzőmeccs.

img-20190728-173823.jpg
Pontosan 168 órával, vagyis egy héttel a bajnokság rajtja előtt az Eger ellen már úgy lépett pályára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, hogy modellezze az Nb II-es mérkőzéseket.

A gyulai találkozón a hazaiak kék mezben léptek pályára, a harmadosztályban szereplő Eger pedig fehér szerelésben. A kék-feketéknél Jovanovic, Cigan és Bata még nincs 100%-os állapotban, így ők a pálya mellől nézték a társakat. 2012-ben mindkét csapat a második vonalban szerepelt, utána az Eger feljutott az élvonalba. Most a hazaiak voltak magasabb szinten. A teljesen áttalakult vendégek csak az első negyedórában voltak egyenrangú ellenfelek. A 15'-ben Varga Szabolcs szögletét Sergiu Moga fejelte be, ezzel kinyitotta Pandora szelencéjét. Andorka Péter egymaga csak az első félidőben négy gólig jutott, rajta kívül pedig még a gólpasszt adó Varga Szabolcs is betalált, így a szünetben már 6:0-ra vezetett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.A második félidőre teljes csapatot cseréltünk és az újak is jól, motiváltan játszottak. A vége nagyarányú, önbizalomnövelő győzelem egy gyengébb ellefél ellen.

Végeredmény:Szeged-Csanád GA-Eger FC 12:0

Gólszerzők: Moga 15', Andorka 21',35',40',44', Varga30', Pongrácz 50', Gajdos 53', Sóron 60' 81', Bitó 65',71', 

Joao Janeiro értékelése: Örülök, hogy az új játékosok is jól játszottak, gólt szereztek. A legfontosabb, hogy a csapategységet tudtuk építeni.A felkészülés utolsó hetének is a legfontosabb feladata az összetartozás erősítése lesz.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink