Újabb győzelem, 5:0 a Füzesgyarmat ellen!

img-20190710-183055.jpg
Megnyerte második felkészülési mérkőzését is a Szeged-Csanád Grosics Akadámia. A Kecskemét elleni idegenbeli siker után, most a III. osztályú Füzesgyarmat kapott ki Germán Tamáséktól.

Az vasárnapi vihar nem kímélte Gyulát sem, megrongálta a Grosics Akadémia fedett csarnokát és a nyitott pálya melletti biztonsági rácsokat. Ezért a Szeged-Csanád GA második felkészülési meccsét az egyik edzőpályán kellett lejátszani.

Gyula, Grosics Akadémia

Összeállítások: Szeged-Csanád GA: Aleksic, Manga,Tóth, Moga,Oláh, Zvara, Bata, Germán (c), Cigan, Andorka, Bito

II. Félidő Takács, Talabér, Horváth, Zabari, Varga, Erdei, Orosz, Popin, Szabó, Sóron, Balogh

Edző: Joao Janeiro

Füzesgyarmat: Ivicsevics, Pataki, Raducu, Achim Á., Toca, Achim S., Székely,, Constantinescu, Katona, Popescu 

edző: Boros Tibor

Közel 200 néző előtt, szikrázó napsütésben kezdődött a meccs,  a hazaiak kék-feketben, a vendégek fehérben a futottak ki a gyepre.  A vendégeknél három korábbi szegedi kötődésű futballista nevével találkozhattunk. Achim Ádám és Sebastian mellett Toca Bogdan is Az első 10 percben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de a hazaiak szereztek vezetést Andorka révén (1:0). A nyomás ezt követően fokozódott a Füzesgyarmat kapuján, aminek a vége egy újabb szegedi gól lett, ezúttal Cigan révén, a 23. percben. (2:0). Ebben a periódusbsn már látszódott Joao Janeiro elképzelése a játékról, szép megoldásoknak tapsolhatott a közönség.

A szünetig csak annyi változott, hogy a hazai kapuba beállt az utolsó negyedórára Takács.

A második félidőben teljed sorcsrével kezdett a Szeged-Csanád GA, az új játékosok is lehetőséget kaptak. Erdei Attila élt is vele, megszerezte a 3. hazai gólt. (3:0). A három szegedi hálóőr igazságosan osztozott a 90 percen és egyikük sem kapott gólt. Balogh révén már tetemesre nőtt az előny (4:0). Az újoncok közül Sóron közvetlen közelről talált be a hajrában, ezzel az osztálykülönbdég is jól láthatan megjelent a füvön és az eredményjelzőn is. Kialakult a végeredmény, 5:0

Joao Janeiro:"Örülök az eredménynek és a mutatott játéknak is. Az is pozitív, hogy többen is betaláltak, nem csak az öt lőtt gól. Egyre közelebb kerülünk a kitűzött céljainkhoz, ami annak köszönhető, hogy a játékosok az edzésen és a meccseken is jól teljesítenek."

 

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink