Gálhidi: Először saját magunkat kell legyőznünk...

galhidi3.jpg
Gálhidi György kinevezése óta már öt hét telt el, ezalatt folyamatosan tartotta az edzéseket és immár nyolc felkészülési mérkőzést is lejátszott a Szeged 2011 együttese. A Mórahalom NB III-as gárdája elleni idegenbeli 4-1-es siker után az év első nemzetközi mérkőzésén, a román második liga 8. helyezettje, a nagyváradi FC Bihor volt az ellenfél, s ezután kértem a vezetőedzőt egy újabb rövid értékel

Vitos György:
- Kezdjük megint a pálya egyik legfontosabb "tartozékával", a szurkoló véleményével! A 3-0-ás siker után többen megemlítették, hogy ez a romániai csapat az NB II-es listavezető Békéscsabát szinte kiütötte 3-0-ra, mi meg ugyanennyire győztünk ellenük, mi erről a véleménye?
Gálhidi György:
- Természetesen folyamatosan figyelemmel kísérjük  a csoportbeli ellenfeleink edzőmérkőzéseit is, képben vagyunk a Csaba múltheti 0-3-as vereségét illetően... Azt azért tudni kell, hogy a Bihor legjobb támadója, Adrian Hadar nem játszott ellenünk, sőt, azóta félévre - kölcsönbe - Békéscsabára került. Ettől függetlenül örülök a helyenként mutatott jó játéknak, néhány nagyszerű egyéni teljesítménynek és a többgólos győzelemnek!

V. Gy.:
- A hétközi Mórahalom elleni idegenbeli találkozó, a hátrányból történő fordítás mennyiben szolgálta a csapat mentális felkészítését?
G. Gy.:
- Hasonló mérkőzést játszottunk, mint az Orosháza ellen. A frissebb, ambiciózusabb ellenfél az első félidőben fölénk nőtt. A szünetben rendeztük a sorokat, és Varga Bence remek góljaival negyedóra alatt fordítottunk, majd az utolsó negyedórában még két szép gólt szereztünk! Sokszor mondom a játékosaimnak, hogy először saját magunkat kell legyőznünk, hogy bárkit le tudjunk győzni!!! Mentális és fizikális szempontok alapján is hasznos volt a mérkőzés!!!

V. Gy.: - A nagyváradiak elleni vasárnapi összecsapáson mik voltak a legfontosabb tanulságok?
G. Gy.:
- Erős ellenféllel szemben is jól működött  a labdaszerzési taktikánk, az ellenfél agresszív letámadását sokszor sikerült kijátszanunk, a tudatos játék több fontos elemét is kezdem visszalátni. Sokat fejlődött taktikailag az utóbbi hetekben a csapat!

V. Gy.:
- Összességében hogyan értékeli az eltelt öt hét felkészülését?
G. Gy.:
- Mind mennyiségben, mind minőségben sokat dolgoztunk! Örülök, hogy jó feltételek között, minőségi munkát végeztek a fiúk! Egyénileg és csapat szinten is sok fejlődést látok, de messze még az út vége, továbbra is alázattal, fegyelemmel, motiváltan kell dolgoznunk!

V. Gy.:
- Végezetül kérnék egy rövid tájékoztatót a következő három hét legfontosabb célkitűzéseiről a Bp. Honvéd II. elleni idegenbeli rajtig!
G. Gy.:
- Ezen a héten még nagy terhelést kapnak a fiúk. Szerdán Algyőn 18.00. órakor a helyi csapat ellen játszunk, szombaton Mórahalmon egy négyes tornán (Orosháza, Veszprém, Mórahalom) veszünk részt! Február 20.-án, szerdán az UT Araddal és a Makóval játszunk, 23.-án Baján játsszuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket! Az utolsó két hétben már a frissítésen, az élesítésen, a gyakorolt taktikai sémák finomításán lesz a hangsúly! - zárta beszélgetésünket Gálhidi György.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
29. forduló
2024.04.22. hétfő, 20:00
ETO FC GYŐR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
ETO Stadion
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 64
02. VASAS FC 57
03. ETO FC GYŐR 54
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 51
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 43
06. GYIRMÓT FC GYŐR 41
07. SOROKSÁR SC 38
08. FC AJKA 37
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 37
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 37
12. BUDAPEST HONVÉD 36
13. BUDAFOKI MTE 33
14. PMFC 31
15. BVSC-ZUGLÓ 30
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 22
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 14

Partnereink