SzezON! SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

still0627-00007.jpeg
Új név, új játékosok, új tagok az edzői stábban. De a sportág iránti alázat a régi! Megkezdtük a felkészülést a 2019/20-as NB II-es bajnokságra.

Június 27-én, Gyulán kezdte meg a felkészülést immár Szeged-Csanád Grosics Akadémia néven Joao Janeiro csapata. A klub nevének változását a játékosok Kiss-Rigó Lászlótól hallhatták. Az egyesület ezt követően már nevében is képviseli az egész egyházmegyét és annak közösségét.

Már készül  az új stadion, amiben az első hazai bajnoki mérkőzést szeptember 15-én vagy szeptember 22-én ( a sorsolástól függ, hogy melyik napon lesz pályaválasztó az együttes) láthatja a közönség. Ebből az is következik, hogy  az első 3-4 hazai bajnokin még Gyulán láthatja a közönség Germán Tamásékat.

Minden fronton vannak és lesznek változások. Az osztályváltás miatt a cél a fejlődés minden területen.

Az edzői stábot továbbra is a portugál tréner vezeti, de csatlakozik PAUL CEUSAN, aki a csapat és az ellenfelek elemzéséért felel, valamint BAGDI FERENC, aki a kapusok teljesítményét hivatott fokozni.

A játékoskeret 99%-a megkapta a lehetőséget, hogy maradjon, ami a vezetőség és az edző stáb bizalmát jelzi, de nem mindenki élt vele.

Távozók: Farkas Márk, Pászka Lóránd, Hegedűs Martin, Coroian Andrei, Achim Sebastian és Máté János.

 

Érkezők: 

ALEKSANDAR JOVANOVIC, aki a Ferencvárosban és a DVSC-nél is megállta helyét, rutinos és tapasztalt. 

TAKÁCS JÁNOS, a Grosics Akadémia saját nevelésű labdarúgója, most a Honvédtól érkezett.

PINTÉR NORBERT, aki a szegedhez közeli Topolya játékosa volt.

Az új igazolásokról bővebben is olvashatnak majd itt a honlapon.

A tárgyalások még folytatódnak további játékosokkal, a megállapodásokról folyamatosan beszámolunk.

Nem lesz unalmas az augusztus negyedikéig, vagyis a bajnoki első fordulóig tartó időszak sem, hiszen az edzések mellett felkészülési meccseket is játszanak játékosaink.

Íme a tervezett program:

  • július 6 Kecskemét-Szeged-Csanád Grosics Akadémia
  • Július 10.: Szeged-Füzesgyarmat
  • Júl 13. Szeged-Érd
  • Júl 19-20 Balmazújváros - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 
  • Júl 24 Szeged-Csanád Grosics Akadémia Poli Temesvár (Timisuara)
  • Júl 28 Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Szentmárton (St. Martin)

A csapat várhatóan a szeptemberi válogatott mérkőzések során költözik teljes egészében új otthonába, a Szent Gellért Fórumba és a 8. fordulóban lép pályára először Szegeden.

Kövessék a csapattal kapcsolatos információkat a honlapunkon.

Hamarosan új hírekkel, interjúkkal jövünk!

still0627-00005.jpeg


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 32
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink