Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Pontveszteség nélkül várhatja a folytatást az U15

Már a jövő lebeg a Szeged-Grosics Akadémia U15-ös korosztályos csapata előtt.

Minden mérkőzését megnyerte az ősszel az U15-ös korosztályos csapatunk. A II. osztály Dék-keleti csoportjában 15 győzelmet jegyző, így az élen tízpontos előnyt kiépítő együttes mindössze hét gólt kapott, és március 24-én a Maros-menti UFC ellen folytathatja menetelését.

- Valóban jelentősnek tűnik a 10 pontos előny. Az őszi mérkőzéseket látva úgy fogalmaznék, két csapat emelkedik ki a mezőnyből, az egyik mi vagyunk, a másik pedig a Grosics Akadémia. Természetesen sokat számított, hogy a kettőnk küzdelméből a Grosics Akadémiát itthon és idegenben is sikerült megvernünk - értékelte az őszi teljesítményt a csapat edzője, Vágó Mihály.

U15-ös gárdánk január 15-én, gazdag szakmai munkával látott munkához. Hetente hét tréning mellett edzőmérkőzések és futsal-versenyekkel készültek a fiúk a folytatásra, valamint regenerációs programok is szerepeltek a programban. - Sokat foglalkozunk a játékosok mentális felkészítésével és a jó közösségi szellem kialakításával, ezért ebben az időszakban úgynevezett csapatépítő tréningeket és egyéb  közös programokat is szerveztünk. A keretet tekintve , tovább erősödtünk, sikerült Makóról leigazolni Olasz Dominikot, aki amellett, hogy gólerős játékos, a játék többi elemében is kiváló mutatókkal rendelkezik. Papp Áron nagyon hosszú sérüléséből épült fel, így a többiekkel együtt valójában nagyon erős keretet tudhatunk magunkénak - folytatta Vágó Mihály.

Az U15-ösök edzője hozzátette, nem csupán arra készülnek, hogy megnyerjék a bajnokságot, hanem nagyon jó alapokat is szeretnének biztosítani a következő szezont a remélhetőleg már magasabb osztályban játszó játékosok számára. - A bajnoksággal párhuzamosan tavasszal néhány edzőmérkőzés keretében szeretnénk megmérkőzni jelentős játékerőt képviselő, magasabb osztályú  csapatokkal is. Célunk az lehet, hogy tisztességgel helyt álljunk ezeken a mérkőzéseken is - zárta Vágó Mihály.


Hozzászólások:
2018/2019
NB III. Közép csoport
2019.04.28. vasárnap, 16:30
SZEGED-GROSICS AKADÉMIA/KOZÁRMISLENY FC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2018/2019 - NB III. Közép csoport
#csapat nevepont
01. SZEGED-GROSICS AKADÉMIA 52
02. SZENTLŐRINC SE 49
03. SZEOL SC 45
04. DUNAÚJVÁROS 43
05. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 36
06. TAKSONY SE 34
07. FC DABAS 34
08. IVÁNCSA KSE 31
09. RÁKOSMENTE KSK 31
10. KOZÁRMISLENY FC 31
11. KECSKEMÉTI TE 30
12. PMFC 30
13. SZEKSZÁRDI UFC 24
14. MAKÓ FC 19
15. PAKSI FC II. 19
16. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17

Partnereink