A hetedik helyen töltheti a téli szünetet az NB I Keleti csoportjában szereplő U13-as csapatunk. Horváth Zoltán és Zemkó Viktor fiai 12 mérkőzésükből öt-öt győzelmet és vereséget könyvelhettek el, valamint két alkalommal döntetlent játszottak, így 17 pontot gyűjtve állnak féltávnál.
- Felemásra sikerült az őszi szezonunk. Talán két mérkőzésünk volt, amelyen azt játszották a fiúk, amit kértünk és tudnak. Több olyan meccs volt, amelyben voltak megfelelő időszakaink, de azt nem tudtuk a játékidő végéig fenntartani. Volt két mérkőzés, amelyen viszont a játék minden elemében voltak hiányosságaink. Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek tehát, mert ezzel a csapattal a képességei, játékintelligenciája alapján a békéscsabai együttes mögött is lehetnénk. A labdabirtoklásra épülő játék hívei vagyunk, ez szerepel a céljaink között, ha játékról van szó, de ebben még rengeteget kell fejlődnünk - összegezte az őszi teljesítményt a csapat edzője, Horváth Zoltán.
Megjegyezte, betegségek, iskolai elfoglaltságok és egyéb okok miatt a csapatépítés is nehézkesen haladt. - Január 16-án kezdtük meg a szakmai munkát, először heti három, majd heti négy edzéssel, január végétől pedig minden nap edzünk. Több edzőmérkőzés is szerepel a programban, azokkal is igyekszünk felkészülni a tavaszi idényre. Jobb játékot várunk el a srácoktól, de ehhez mindenképp szükséges, hogy minél több edzésen jelenjenek meg a fiúk, mert csak úgy lehet felkészülni nem csupán a tavaszra, hanem már a 2019/2020-as idényre is. Ehhez nekünk edzőknek is határozottabbnak kell lennünk, fel kell mérni, hogy kikre lehet számítani a közeljövőben - tette hozzá Horváth Zoltán.




