Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Germán Tamás csak a győzelemmel lenne elégedett

german-tamas-csatar.jpg
Legutóbb a harmadikkal mérkőzött, vasárnap pedig az első helyezett vár a Szeged-Grosics Akadémia pillanatnyilag a második helyen álló együttesére. A Dunaújváros elleni győzelem után tehát következhet a Szentlőrinc elleni abszolút csúcsrangadó, melyen Germán Tamás, csapatunk támadója győzelmet vár.

Két forduló után nulla ponttal szerénykedett, az követő kilenc mérkőzését viszont kivétel nélkül megnyerte a Baranya megyei Szentlőrinc, mely így egy ponttal vezeti a tabellát. A nagyszerű sorozat révén vasárnapi ellenfelünk az idény meglepetéscsapatának mondhatja magát. Ők gyűjtötték a legtöbb pontot, ők kapták a legkevesebb gólt, szám szerint mindössze ötöt, ráadásul az utóbbi négy találkozón egyszer sem kapitulált a védelmük. A nagyszerű forma viszont reményeink szerint vasárnap véget ér, legalábbis hatgólos támadónk, Germán Tamás szavaiból az derült ki, csak a győzelemmel lenne elégedett.

- Egy szó jut eszembe, ha a Szentlőrinc elleni meccsre gondolok, ez pedig a győzelem. Ez sikerülhet, ha hozzuk azt, amit az utóbbi találkozókon. A Paks elleni döntetlennél még azt éreztem, hogy ez benne van, nem lehet mindig nyerni. A Kecskemét ellen viszont már bosszús voltam, mert kiengedtük a kezünkből a győzelmet. Utána viszont nem volt probléma, ahogy Popovits Pál is mondta, változott a hozzáállás, tudatosult mindenkiben, hogy nekünk itt, az NB III-ban is élet-halál harc lesz minden meccs, az összes csapat minket akar majd megverni. Viszont ha azt nyújtjuk, amit az utóbbi három mérkőzésen, akkor bárkit meg tudunk verni - fogalmazott.

Elmondta ugyanakkor, tudják, a Szentlőrinc jó csapat, nem véletlenül állnak ott, ahol. - Jó sorozatban vannak, most olyan időszakot élnek, hogy minden sikerül nekik. Vannak jó játékosaik, és figyelemre méltó, hogy nagyon kevés gólt kaptak. Mi sok újdonsággal nem készülünk, de szívvel-lélekkel fogunk küzdeni, és bárhogy is védekeznek, be kell darálni őket - mondta Germán Tamás.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.10.27. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/DUNA ASZFALT TLC
Szent Gellért Fórum
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 27
02. AQVITAL FC CSÁKVÁR 24
03. GYIRMÓT FC GYŐR 23
04. BUDAFOKI MTE 22
05. WKW ETO FC GYŐR 22
06. BFC SIÓFOK 21
07. VASAS FC 17
08. SZEGED-CSANÁD GROSICS 16
09. FC AJKA 15
10. SOROKSÁR SC 14
11. KAZINCBARCIKA 14
12. DUNA ASZFALT TLC 13
13. DOROGI FC 13
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 12
15. SZOMBATHELYI HALADÁS 12
16. SZOLNOKI MÁV FC 11
17. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10
18. BUDAÖRS 9
19. VÁC FC 5
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink