Máté János: Meg sem állnánk az NB1-ig

mate-janos-csatar.jpg
Máté János mesternégyest ért el a Hódmezővásárhely ellen.

– A nyáron Csákvárról kerültél a Szeged-Grosics Akadémiához. Miként fogadtad, hogy NB3-as csapathoz kerültél?
– Voltak lehetőségek magasabb osztályból is, de itt vannak olyan tervek, amelyekkel tudtam azonosulni. Nagy múltú klubhoz érkeztem, szeretnék újra szurkolók előtt, stadionban játszani, komoly célokért küzdeni. NB1-es tervek vannak a klubnál, aktívan kivenném a részem a célok elérésében. Az első lépés az, hogy vissza kell jutni az NB2-be. Nem egyszerű, hiszen ellenünk mindenki extra energiákat mozgósít, gyakran 10-11 emberrel védekeznek, és ha a pálya minősége sem jó, akkor nehéz feltörni a védelmet. Közben figyelnünk kell a kontrákra és az ellenfél pontrúgásaira is. Csak viszonyítás végett, könnyebb az NB2-ben bennmaradni, mint az NB3-ban bajnokságot nyerni.

– Miként értékeled az eddigi mérkőzéseket?
– Lehetne több pontunk is. Minden meccsen sikerült dominálnunk, de hiányérzetem van egy-két kisiklás miatt.

– Mely dolgok azok, amelyekben leginkább különbözik az NB3 a magasabb osztályokhoz képest? Elsősorban nem a körülményekre gondolok.
– Az ellenfél hibáira nagyobb százalékban csapnak le a csapatok és értékesítik a helyzeteket. Minél magasabb szinten van egy csapat, annál nagyobb jelentősége van a hibák kizárásának és a helyzetek értékesítésének.

– Az eddigi 9 bajnokin 11 gólt szereztél. Hány találattal lennél elégedett a bajnokság végén?
– Pont annyival, amennyivel biztos feljutó lenne a csapatunk! Igaz utána sem állnék meg, szóval amennyit ki tudok adni magamból, azt kiadom mindig.

– A Hódmezővásárhely ellen mesternégyest értél el. Volt már ilyen a korábbi pályafutásod során a felnőtt labdarúgásban?
– 3 gólig többször is eljutottam már, viszont 4-et még felnőtt tétmeccsen nem rúgtam, ezért is emlékezetes meccs lesz számomra ez a mérkőzés.

– Hogyan estek a gólok?
– Az elsőt beadás után fejeltem be, a második és a negyedik büntetőből esett, a harmadikat pedig egy kapu előtti kavarodásból szereztem. Egy gólomat érvénytelenítették les miatt, amely a videófelvételen kiderült, hogy nem volt az, de összességében nem vagyok elégedetlen. Rúgtam már szebb gólokat, de minden gól ugyanannyit ér…

– Mely együttesek lehetnek a legnagyobb riválisaitok a feljutásért való küzdelemben?
– A Dunaújvárost tartom a legnagyobb riválisnak. A Szentlőrinc és a SZEOL is jó idényt fut eddig, figyelemreméltó a teljesítményük, illetve a Kozármislenynek is jó a kerete, őket sem szabad leírni, de saját magunkkal kell foglalkoznunk.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink