A tavalyi, NB II-es küzdelmek során közvetlen vetélytársunk volt a Siófok, mellyel nagy csatát vívtunk a bentmaradásért. Az akkor történteken mindenki túltette magát, de mint Germán Tamás szavaiból kiderült, azért a gárda tagjainak jelentős részét fűti a visszavágás vágya.
- Minden meccs fontos, mindegyiken szeretnénk nyerni. A Siófok ellen nyugodtan, de motiváltan készültünk, és úgy látom, van a csapatban egy kis revansvágy. Biztos vagyok benne, hogy az edzőváltás után ők is motiváltak lesznek, de mi is kettőzött erővel fogunk küzdeni - beszélt a várakozásokról a rutinos játékos.
A bajnoksággal kapcsolatban Germán Tamás úgy fogalmazott, a helyezéssel ugyan elégedett, de van hiányérzete a Szekszárd és a Paks ellen elhullajtott pontok miatt. - Minden csapat ellen meg kell küzdeni, ellenünk mindenki úgy játszik, mintha az élete múlna rajta. Látszik, hogy vannak erős vetélytársaink, de esélyesek vagyunk a bajnoki címre és meg is fogjuk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak - mondta Germán Tamás.




