Győztes rajt az U14-től és az U15-től is

Az U17-esek és az U19-esek Füzesgyarmat ellen aratott sikere mellett a két kisebb korosztály is győzelemmel indította a bajnoki évet.

Remek győzelemmel indított az U15-ös csapatunk: Vágó Mihály együttese a negyedik percben már másodjára volt eredményes, végül pedig tizenhárom alkalommal vette be a vásárhelyiek kapuját - Fődi Zsolt mesternégyesig, míg Dancsok Dániel és Bagi Bence egyaránt mesterhármasig jutott a meccsen.

Az U15-ös együttesünk legközelebb szeptember elsején, szombaton délben a Békéscsaba UFC-vel játszik a békéscsabai MÁV sportpályán.

 

MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 1. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Hódmezővásárhelyi FC 13-0 (7-0)
Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Kakuk Szabolcs (Szalai Szabolcs István, Bereczki Bence).
Szeged-Grosics Akadémia B: Ásós (Nagy B., 41.) - Laczi, Suták, Dancsok, Fődi, Abou-Abdo (Ádám, 52.), Rádai (Szűcs, 41.), Indre (Újvári, 52.), Ilyés, Bagi, Berger (Kiss D., 52.) Edző: Vágó Mihály.
Gól: Fődi (4), Dancsok (3), Bagi (3), Berger (2), Abou-Abdo.

Vágó Mihály: - Mint ahogy azt az eredmény is bizonyítja, támadójátékunk eredményes volt. Ez főként annak is köszönhető, hogy a szélső hátvédek a megbeszéltek szerint hatékonyan segítették a támadások felépítését és befejezését a pálya középső és támadó harmadában. Jó ütemű játékba lépésükkel sokszor kerültünk az ellenfél védőfala mögé, ami közvetlen veszélyt jelentett a vendégekre nézve. A kapott gól nélkül lehozott mérkőzés ellenére védekezésünk hagy kívánni valót, de ezeket a hibákat folyamatosan ki fogjuk javítani.

Az U14-esek sikeréhez sem férhetett kétség: a fiúk tíz alkalommal mattolták a HFC-t, így szintén magabiztos győzelemmel rajtoltak a bajnokságban.

Dürgő Péter csapatára szombaton 10 órától a Békéscsaba UFC együttese vár idegenben.

 

MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 1. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Hódmezővásárhelyi FC 10-1 (7-0)
Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Szalai Szabolcs István (Kakuk Szabolcs, Bereczki Bence).
Szeged-Grosics Akadémia B: Bácsi - Murár, Szabad (Jójárt, 41.), Szalai (Lippai D., 52.), Horváth Z. (Kovács P., 41.), Molnár M., Lippai G. (Savanya, 52.), Karácsonyi (Forgó, 41.), Arany, Gál K. (Sahin-Tóth, 57.), Kőrösi (Kovách, 57.) Edző: Dürgő Péter.
Gól: Arany (5), Szabad (2), Bácsi, Murár, Lippai G.

Dürgő Péter: - Hosszú és kemény felkészülésen vagyunk túl. Ahhoz képest, hogy a srácok most játszott először nagypályán egy bajnokságban, jól mozogtak. Van még mit tanulniuk, de kitartással, alázattal és fegyelmezettséggel szép jövő állhat előttük!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink