Odalett hibátlanságunk

Azt a Szekszárdot fogadta a Szeged-Grosics Akadémia a harmadik fordulóban, amely mindkét eddigi bajnokiját elveszítette, Germán Tamásék viszont hibátlan mérleggel várhatták a szombati találkozót.

Mezőnyben dominált is a Szeged-GA, de nehezen talált rést az igen masszívan játszó Szekszárdon - ráadásul amikor sikerült eljutni a kapu elé, akkor rendre rossz döntéseket hoztak a szegediek. Leginkább Máté János tehetett volna azért, hogy meglegyen a vezetés a Szeged-Grosics számára, de több lehetőségét is elpuskázta, Oláh beadására például ugyan remekül érkezett, de lövése pont középre érkezett.

A szünet után sem változott a játék képe, a Szeged-GA ment előre, viszont nem akart jönni a vezető gól - ráadásul bő negyed órával a vége előtt a csereként beállt Dombi Gergő viszont befejezett egy kontrát, így a Szekszárd került előnybe. A hátralévő időben mindent megtett a Szeged-GA, de ezen a napon semmi nem jött össze a kapu előtt, így maradt a 0-1 - azaz először kapott ki a gárda, amely a következő fordulóban a Rákosmente KSK ellen javíthat.

NB III Közép csoport, 3. forduló

Szeged-Grosics Akadémia - Szekszárdi UFC 0-1 (0-0)
Gyula, Grosics Akadémia, vezette: Antal Péter (Szvetnyik Bence, Molnár Alex.)
Szeged-GA: Alekszics - Achim, Tóth G., Farkas M., Pászka, Oláh G., Hegedűs Martin (Coroian, 38.), Erdei (Moga, 60.), Germán, Cigan, Máté. Edző: Popovits Pál.
Szekszárd: Lékai - Károly V., Csigi (Dombi, 67.), Füredi, Márton E., Arena, Dudás, Nagyváradi (Turi, 67.), Budai, Hegedűs Márk (Lékó, 76.), Fejes. Edző: Kvanduk János.
Gól: Dombi (76.)


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink