Harmadik győzelmére készül a csapat a Szekszárd ellen

csigan-cristian-csatar.jpg
A Makó és a Pécs elleni siker után a Szekszárd ellen építheti tovább győzelmi sorozatát a Szeged-Grosics Akadémia. Csapatunk támadója, a góllövőlistát két találattal holtversenyben vezető Cristian Cigan szerint mindegy, milyen arányban nyerünk, csak legyen meg a három pont.

Két meccs, két győzelem: ez a mérlege eddig az NB III Közép csoportjában a Popovits Pál által vezetett csapatnak. A Makó elleni, sima győzelem után a Szeged-Grosics pécsi vendégszereplése is eredményes volt, szombaton pedig a Szekszárdot fogadjuk.

A vendégek két vereséggel kezdték a bajnokságot, igaz, a csoport két, meghatározónak tűnő tagjától, a Kozármislenytől és a Dunaújvárostól szenvedtek vereséget, utóbbi ellen vezettek is, de a végén 2-1-re kikaptak.

A szegedi Cristian Cigan a szombati bajnokival kapcsolatban úgy vélekedett, mindegy, milyen arányban nyerünk, de meg kell szerezni a három pontot.
- Látszik a csapat játékosain, hogy komoly másodosztályú tapasztalattal bírnak, a fiatalok tehetségesek, fejlődőképesek. Az eddigi mérkőzésekkel elégedett vagyok, úgy érzem, képesek leszünk folytatni a jó sorozatot. Én azért jöttem ide, hogy jövőre az NB II-ben futballozzunk. Addig is meg akarok nyerni minden meccset -
mondta a rutinos támadó, aki korábban több román korosztályos válogatottban is megfordult.

A Szekszárd elleni mérkőzést szombaton, 17 órától rendezik a Grosics Akadémia centerpályáján.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink