Fontos siker a Soroksár ellen

Borisz Zsivanovics megszerezte első gólját szegedi mezben - újra nyert, és már nem kieső a Szeged-Grosics.

 

Fontos meccs előtt állt a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely a Soroksárt fogadta Húsvét vasárnapján.

Az erős szél rányomta a bélyegét az első félidő játékra, elvétve tudtak csak felépíteni egy-egy támadást a felek - végül a viszonylagosan csendes találkozót Szabó Péter szépségdíjas szabadrúgás-gólja törte meg, a szegediek szélsője remek csavarásával előnyhöz juttatta csapatát az első fél óra végén.

A fordulás után is Szabó volt a szegediek egyik legjobbja: beadása után Fejős ugyan a keresztlécet találta el, a kipattanót azonban Borisz Zsivanovics már bekotorta, így a nemrég szerződtetett játékos megszerezte első szegedi gólját. A folytatásban ugyan akadtak lehetőségei a vendégeknek is, de Branimir Alekszics is bemutatott egy remek védést a kapuban, a Szeged-Grosics kontráiban pedig rendre ott volt a gólszerzés lehetősége. Végül a második félidő elején szerzett szegedi gól eldöntötte a három pont sorsát - így a szezonban hatodjára tudtak nyerni Germán Tamásék, és felléptek a 17., bennmaradó helyre - bár egyelőre csak gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Budafokot a szegedi együttes.

 

Goran Kopunovics tanítványai legközelebb jövő vasárnap a Kazincbarcika vendégei lesznek.

 

NB II, 28. forduló

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Soroksár SC 2 - 0 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Berényi Ákos).
Szeged-Grosics: Alekszics - Achim, Farkas M., Tóth G., Gergényi, Coroian, Hegedűs M., Szabó P. (Povázsai, 83'), Zsivanovics (Germán, 55'), Fejős (Kertész, 76'), Zádori. Edző: Goran Kopunovics.
Soroksár: Steer - Valencsik, Fülöp, Dvorschák, Gyömbér, Lakatos, Gárdos (Pál A. - a szünetben), Huszák, Popov (Kundrák - a szünetben), Fröchlich, Csillag (Albert, 70'). Edző: Lipcsei Péter.
Gól: Szabó P. (32'), Zsivanovics (52')

A találkozó előzetesét ide kattintva olvashatja!


Online tudósítás:
időpontesemény
VÉGEEz a vége! Roppant fontos meccsen tud győzelmet aratni a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely ezzel tavasszal második sikerét gyűjti be! Köszönjük a figyelmet!
89. percCoroian kap sárgát, neki még belefér, hiszen ez volt a szezonbeli negyedik - innentől a következő viszont eltiltást vonz maga után.
83.percA ma kiválóan játszó Szabó Péter sem tudja folytatni: remélhetőleg sem az ő, sem Zsivanovics sérülése nem komoly. Szabó helyett Povázsait kell beküldenie Goran Kopunovicsnak.
78.percLakatos beadása után Dvorschák fejel közelről, de Alekszics remek mozdulattal kiszedi a léc alól!
76.percEgy blokkolt Zádori-lövés után változtat a Szeged-Grosics: Fejőst Kertész váltja a pályán.
70. percLipcsei Péter harmadjára cserél: Csillag helyét Albert veszi át.
68. percSzép akció mindkét oldalon, de sem Zádori, sem Fülöp nem tudja befejezni a támadást, marad a 2-0.
64. percAchim téveszt ütemet Fröchlich-el szemben, ezért villan a lap.
61.percAz előrehúzódó Farkas Márk kétszer is fejelhet, de egyik sem jelent komoly veszélyt a soroksári kapura. Belépünk az utolsó fél órába, amelyet kedvező helyzetből várhat a Szeged-Grosics, nem sok jel mutat eddig arra, hogy innen felállnának a vendégek - de persze ez még rengeteg idő.
55. percZsivanovics számára azonban ezzel véget is ért a meccs, mert meghúzódik: Germán áll be a helyére.
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink