A szerb dobogóssal meccseltünk Dorozsmán

l3253040.jpg
A szerb élvonal jelenlegi harmadik helyezettje négy gólt lőve nyert Kiskundorozsmán.

Kiskundorozsmán játszott felkészülési mérkőzést a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Goran Kopunovics együttese az FK Szpartak Szabadkát fogadta a műfüves pályán.

Magas ritmusban kezdődött a találkozó, Zádori előtt adódott egy ziccer, de labdája elakadt Osztojicsban, majd Szavkovics is gólt szerezhetett volna pár perccel később. Negyed óra elteltével egy ívelt labdát vett át Nikolics, az ősszel a szerb élvonalban nyolcszor eredményes támadó pedig nagy erővel lőtt Molnár Péter kapujába húsz méterről. Mintegy tíz perccel később Szavkovics már pontosabb volt, mint korábban, egy villámgyors kontrát vitt végig a Szabadka, amit góllal fejeztek be. Negyed órával a szünet előtt egy három az egy elleni szituációt követően Szabó Péter szépített, azonban Cecarics egy szöglet után lőtte ki a bal felsőt.

A fordulás után többnyire mezőnyjáték folyt a pályán, mindkét oldalon beszálltak a fiatalok. A Szeged-Grosics kapufáig jutott, a Szpartak pedig a végén még egy szabadrúgás után az ötösre berobbanó Sztamenkovicsnak köszönhetően a negyediket is meglőtte. 

Mezőnyben abszolút egyenrangú partnere volt a szerb élvonalbeli ellenfelének a Szeged-Grosics, ám a tizenhatos előtt veszélyesebbek voltak a szabadkaiak, akik megérdemelten nyerték meg a találkozót. Germán Tamásék szerdán az élvonalbeli Balmazújváros vendégei lesznek legközelebb.

Szeged 2011-Grosics Akadémia - FK Szpartak Szabadka 1-4 (1-3)
Felkészülési mérkőzés. Kiskundorozsma, vezette: Bálint Attila.
Szeged 2011: Molnár P. - Tamaskó, Papp F., Farkas M., Katona, Horváth A., Nicorec, Kertész, Germán, Zádori, Szabó P. Játszott még: Szántai (kapus), Kasuba, Causic, Zabari, Pászka, Povázsai, Molnár J., Hegedűs, Balogh G. Vezetőedző: Goran Kopunovics.
Szpartak Szabadka: Osztojics - Vukcsevics, Kerkez, Calasan, Jocsics, Torbica, Duricin, Szavkovics, Cecsarics, Nikolics, Sztojkovics. Játszott még: Jovics (kapus), Dunderski, Medics, Tekijaski, Sztamenkovics, Lucsics, Pavlovics, Matijevics, Krmar, Pantics, Popovics, Tomovics. Vezetőedző: Alekszandar Veszelinovics.
Gól: Szabó P. ill. Nikolics, Cecarics, Szavkovics, Sztamenkovics.

Goran Kopunovics: - Csak két hete dolgozunk, a Szabadka nem a mi szintünket jelenti. A kapott gólokból megtanulhatjuk, hol a hiba. Ha ilyen agresszivitással fogunk játszani, akkor jobbak leszünk, az NB II-ben pedig ez elég lehet arra, hogy annyi pontot szerezzünk, hogy kényelmesen befejezzük ezt a szezont, és építhessük a következő idényt. Még öt hét kőkemény munka vár ránk.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink