Elsőként a szegedi születésű Laczkó János csapatkapitány helyettes beszélt a derbi jelentőségéről, és hangulatáról: „A szegedi embereknek ez az esztendő legfontosabb meccse. Mindez csak akkor változna, ha lenne másik szegedi klub a másodosztályban. Az itteni szurkolóknak sokat jelent a Csaba elleni rangadó a lokálpatriotizmus, a büszkeség miatt is. Klasszikus déli derbire készülünk, akárcsak a szurkolóink, akiknek szintén presztizs meccs a békésiek elleni. Ráadásul a televízió nyilvánossága előtt lépünk pályára, így sokan tapasztalhatják, milyen déli fellegvárak léteznek a magyar labdarúgásban. Úgy érzem, idővel akár mind a két klub az élvonalban is szerepelhet. Nehéz, egyben sportszerű meccsre számítok, s mindenképpen nyerni szeretnénk, amire abszolút képesnek tartom a csapatunkat. Az utolsó pillanatig küzdenünk kell a klubért, Szegedért, a szurkolókért.”
Rutinos védőnk után, Kiss Róbert, csapatunk középpályása honlapunknak a következőket mondta: „Jóllehet pályaedzőnk, Lóczi István hosszasan taglalta mit jelent a szegedieknek a Békéscsaba elleni rangadó, ezzel már korábban szembesülhettem a pályán. Tavasszal ugyanis tapasztalhattam milyen a hangulata a csabaiak elleni találkozónak. Sajnáltam, hogy nem sikerült nyernünk, pedig a kezünkben volt a meccs, bízom abban, hogy a sors ezúttal kárpótol bennünket. Engem feldob a rangadó légköre, szeretek sok néző előtt, jó hangulatban futballozni, amit remélem, pénteken délután győzelemmel ünnepelhetünk meg.”
Végezetül a nyáron érkezett center, Jovánczai Zoltán így szólt a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésről: „Noha Szegeden még nem volt részem rangadóban, tudom mekkora jelentősége van a Csaba elleni meccsnek. Errefelé olyan ez, mint szülővárosomban a Kaposvár-Pécs derbi. A presztizs mellett persze a pontokra is nagy szükségünk van, hiszen az utóbbi hetekben visszaestünk a tabellán. Már várom a mérkőzést, hiszen szeretek nagy közönség előtt, jó hangulatú mérkőzéseken pályára lépni. No meg szeretek nyerni is, remélem, s erősen bízom abban, hogy a Békéscsaba ellen megszerezzük a három pontot.”




