Gyenge színvonalú meccsen kaptunk ki a Váctól

Gyenge színvonalú, kevés helyzetet hozó mérkőzésen, a csereként beálló Borvető gólja döntött a Vác javára.

A Békéscsabától elszenvedett 4-1-s vereséget javította volna a Vác ellen a Szeged 2011-Grosics Akadémia, de úgy festett, hogy nem tudott változtatni a múlt héten mutatott, rossz játékán. Pedig nem indult rosszul a mérkőzés, mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe, az első helyzetet az ötödik percben jegyezhettük fel, amikor Nagy Richárd ívelését Farkas Márk tisztázta fejjel a szegedi kapu elől. A tizedik percig kellett várni az első Szeged-Grosics lehetőségre, Katona Máté a jobb szélen két remek csellel indult el, majd a középen érkező Zádori fejére kanyarított, a fejest azonban Halasi hárította. Gyakorlatilag a következő támadásból jött is a váci válasz, Balajti vette célba Szántai Levente kapuját, aki szögletre tornázta ki az életerős kísérletet. Nem sokkal később ismét Balajti került helyzetbe, ám ezúttal nem találta el a kaput sem. A hazaiak elsősorban a jobb oldalon vezettek veszélyes akciókat, a szegedieknek okozott fejtörést ezeknek a szituációknak a megoldása, de hellyel közel sikerült megoldani a feladatokat Farkas Márkéknak. A félidő közepére jelentősen visszaesett az iram, sok technikai hiba, eladott labda jellemezte az összecsapást, nem is nagyon történt említésre méltó esemény a szünetig.

A fordulás után nem sokkal kettős cserére szánta el magát Supka Attila, láthatóan nem volt elégedett ő sem csapata támadójátékával, ám sokat nem változott a játék képe. A Vác gyorsan reagált a kettős változtatásra és náluk is két új játékos lépett pályára, a frissen beszálló Borvető Áron pedig sok nehézséget okozott a szegedi védelemnek. Előbb Katona sárgult be róla egy belépő után, majd egy baloldali szögletet követően a hálóba is juttatta a labdát, egy apró szépséghibája akadt a dolgonak, hogy mindezt kézzel tette, így ő is begyűjtött egy sárga lapos figyelmeztetést. A 78. percben aztán már szabályos körülmények között is sikerült bevennie az addig remekül védő Szántai Levente kapuját. Nicorec veszített labdát a középpályán, amire Balajti csapott le, a rosszul helyezkedő szegedi belső védők között pedig elindította Borvetőt, aki előbb Szántaiba lőtt, ám a kipattanót már a kapuba juttatta. A hátralevő időben mindent megtett a gólszerzésért a vendég gárda, ám ez inkább volt erőlködés, mintsem komoly sansz az egyenlítésre, így bár egy döntetlen igazságosabb lett volna, mindhárom pontot otthon tartotta a Vác, a Szeged-Grosics pedig zsinórban második vereségét szenvedte el. Folytatás a Szolnok ellen jövő szombaton.

Vác FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (0-0)
Budapest, III. kerületi TVE Sporttelep, 350 néző. Vezette: Barna Gábor (Kis Zoltán, Bede Tamás).
Vác: Halasi – Hegedűs, Tóth F., Görgényi, Gulyás, Kákonyi (Zsolnai, 53′), Tóth G., Szabó N. (Borvető, 53′), Major, Nagy R. (Búrány, 76′), Balajti. Vezetőedző: Horváth Károly.
Szeged-Grosics: Szántai – Horváth A., Farkas M., Katona, Ikonomou, Causic, Nicorec, Povázsai (Pászka, 51′), Beke (Balgoh G., 51′), Zádori, Balázs R. (Zabari, 71′). Vezetőedző: Supka Attila
Gól: Borvető (78′)
Sárga lap: Borvető (66′) ill. Nicorec (35′), Katona (55′)


Online tudósítás:
időpontesemény
90′ A 89. percben Tóth lép ki Ikonomou mellett a balösszekötő helyén, azonban nyolc méterről a kapu fölé emel. A hátralevő időben már nem változik az eredmény, az átlagosnál is gyengébb színvonalú, rossz mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt volna a pontot, a Szeged nem is kapott, de a Vác talált hármat.
85′ A szegediek elkeseredetten próbálnak egyenlíteni, ám a hazaiak jól zárják le a réseket, területeket, szilárdan védekeznek, nagyon nehéz áttörni a védelmüket.
78′ Nicorec veszít labdát a középpályán, amiért komoly árat fizet a csapat. Balajti indítja a rosszul helyezkedő Katona és Farkas között Borvetőt, a csereként beálló váci csatár először Szántaiba rúgja a labdát, ám a kipattanót ezúttal már szabályosan, lábbal juttatja a szegedi kapuba, 1-0.
76′ Az újabb feltűnő eseményt egy újabb csere szolgáltatja, a hazaiak is utoljára változtatnak, Nagy Richárd helyett Búrány Zoltán lép gyepre.
71′ 20 perccel a mérkőzés vége előtt harmadik cserelehetőségét is kihasználja a vendég gárda, a csatár Balázs Richárd helyett a középpályás Zabari Dávid érkezik.
66′ Egy baloldali szögletet követően a szegediek eddigi legjobbja, Szántai Levente késve mozdul ki a kapujából, így Borvető a hálóba juttatja a labdát, ám a szegediek szerencséjére mindezt kézzel teszi, így sárga lap a jutalma, marad a 0-0.
65′ Némileg felgyorsulnak az események, a szegedi tizenhatosnál Balogh Gusztávot állítják meg szabálytalanul, ám a játékvezető a földre kerülő szegedi csatárnál lát kezezést, így befelé ítél szabadrúgást – talán tévesen – Nagy Richárd pontrúgását azonban Borvető nem tudja kapura juttatni fejjel a beívelést követően.
61′ Továbbra is csak a küzdelem ad témát a lelátón, a hangulatot kizárólag a sör fokozza, a játék meglehetősen nívótlan.
55′ Katona szabálytalan a frissen beálló Borvetővel szemben, amiért a játékvezető felmutatja a sárga lapot. Az esetet a helyi hangosbeszélő meglehetősen túlreagálta, csúnya faltról beszélt, miközben erről szó sem volt, persze a lelátói hangulatnak nem tesz rosszat, hiszen a közönség továbbra is egy gyenge színvonalú találkozót láthat.
53′ A váciak szakvezetője gyorsan reagál a szegedi cserékre, ő is kettős változtatásra határozza el magát. Kákonyi Dániel helyén Zsolnai Richárd, Szabó Norman helyén Borvető Áron folytatja.
51′ Hat perccel a második játékrész kezdete után kettős cserére szánja el magát Supka Attila, a vendégek mestere, Beke Péter helyére Balogh Gusztáv, Povázsai helyére Pászka Lóránd érkezik. Az egyértelmű, hogy a vendég gárda a támadójátékán szeretne javítani ezekkel a változtatásokkal.
46′ A Szeged-Grosics kezdi a második félidőt, egyik mester sem cserélt a szünetben.
45′ Nagy Richárd végezhet el szögletet hazai részről, ezt Katona kifejeli, azonban ismét Nagyhoz kerül vissza a labda, a következő beadást Farkas tisztázza fejjel, ezzel pedig véget is ér az első félidő, amely nem hozott gólt.
44′ Legalább egy kapura tartó lövés… Povázsai a bal oldalról, nagyjából 30 méterről végezhet el szabadrúgást, de Halasi a bal felsőbe tartó labdát magabiztosan fogja meg.
35′ Az egyetlen pozitívuma az első félidőnek, hogy nagyon sportszerű mérkőzést láthat a közönség, az első sárga lapot is azért kell a játékvezetőnek kiosztania, mert Nicorec nem enged elvégezni egy szabadrúgást a váci térfélen. A pályán zajló események ugyanakkor továbbra sem hozzák lázba a nézőket, valaki három korsó sörrel tér vissza a büféből.
31′ Továbbra is marad a lelátói nosztalgiázás, ugyanis a mérkőzés nem igazán hozza lázba a publikumot. Rengeteg technikai hiba és eladott labda jellemzi most a mérkőzést.
25′ A lelátón a szurkolók erős nosztalgiázásba kezdtek, amire minden okuk megvan, hiszen a mérkőzésnek otthont adó, harmadik kerületi TVE pálya nagyon megszépült, nem rég felújításon esett át. Ugyanakkor ezek a remek kulisszák sem feledtetik a hatástalan és gyenge játékot, ami a pályán zajlik. Az is jól jelzi, hogy mennyire hatástalan a szegediek játéka, hogy az első sarokrúgást a 25. percben végezhették el.
17′ A Vác elsősorban a jobboldalon vezet veszélyes akciókat, az onnan érkező labdák sok gondot okoznak a vendégeknek, de szerencsére több alkalommal is sikerült megoldani ezeket a szituációkat. Farkas Márk is ezen az oldalon szerez most labdát szegedi részről, ám rögtön el is veszíti, csak szabálytalanul sikerül megakasztani a váci ellenakciót, szabadrúgással jöhetnek a hazaiak.
16′ Ezekben a percekben a mezőnyjáték dominál, egyik csapat sem tud komoly helyzetet kialakítani.
12′ Nem sok idő kell Balajtinak az újabb helyzethez, ismét ő veszi célba a szegedi kaput, de ez a kísérlet most nem teszi próbára Szántait, fölé száll.
11′ Rögtön jön a váci válasz, Balajti 18 méterről tűzi rá a kapura a labdát, Szántai azonban szögletre ment.
10′ A tizedik percig kell várni az első veszélyes szegedi támadásra, az éppen a III. kerületi TVE csapatától – a budapesti klub pályáján játsszák ezt a meccset – igazolt Katona Máté indul el a szélen, két remek cselt követően jól centerez, a középen érkező Zádori fejesét Halasi hárítja.
5′ Mindkét csapat nagy lendülettel veti bele magát a találkozóba, nagy küzdelem zajlik a pályán, az iramra nem lehet panasz. A váciak előtt adódik az első lehetőség, Nagy Richárd oldalról kanyarít be egy szabadrúgást a Szeged tizenhatosára, a veszedelmesen érkező váci csatárok elől azonban Farkas Márk fejjel tisztáz.
1′ Ebben a pillanatban elkezdődött az összecsapás, a hazaiak indítják útjára a labdát. A Szeged-Grosics tiszta fehérben, a Vác kék-pirosban lép pályára.
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink