Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a Szeged 2011-Grosics Akadémia: Klausz László helyét Supka Attila veszi át, aki Sopronból érkezik a Gyulán székelő klubhoz. Mint az új tréner a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, rövid megbeszéléseket követően fogadta el a lehetőséget, és Híres Gáborral alkotott párosával azon lesznek, hogy azonosuljanak a klub filozófiájával, azaz minél több fiatal kapjon szerepet. „Viszont szükség lesz rutinos játékosokra, akik segíthetnek a fiatalok számára ahhoz, hogy a következő időszak meghatározó labdarúgói legyenek. Elsődleges lesz a fiatalok játszatása, e mellett minél előrébb szeretnénk végezni a bajnokságban, a mellett, hogy olyan csapatot építsünk, amelyre a későbbiekben lehet alapozni és nagyobb célokért küzdhetünk. A gazdasági részben nem tudunk versenyezni minden csapattal, de ezt a különbséget szeretnénk eltüntetni a pályán” – nyilatkozta a szezonnyitó sajtótájékoztatón Supka Attila, a Szeged 2011-Grosics Akadémia új vezetőedzője.
„Egyszer már dolgoztam Szegeden, az a két év nagyon emlékezetes volt számomra, hiszen felkerültünk a másodosztályba” – kezdte Híres Gábor, aki a Szeged-Grosics trénerének munkáját fogja segíteni másodedzőként. „Tisztelem Attila munkáját, aki tudja, hogy hogy kell bajnokcsapatot csinálni. Én még csak jó csapatokat csináltam, ez a kettő együtt garantálhatja azt, hogy minőségi munka folyjon, aminek meg kell, hogy legyen az eredménye” – tette hozzá a szakember.
Az új idény július utolsó hétvégéjén kezdődik, így öthetes felkészülési időszakot követően rajtol az NB II-es bajnokság. Ami pedig a keretbeli változásokat érinti: öten távoztak a klubtól, Andorka Péter Kaposvárra szerződött, Király Patrik Békéscsabára, őt követheti a zuhanyhíradó szerint Mészáros Márk is a békési megyeszékhelyre, de az biztos, hogy a balhátvéd sem kezdte meg a felkészülést a csapattal. Mellettük Geiger Norbert és Farkas Aurél sem volt ott az első foglalkozáson, míg Szemerédi Norberttel pedig szerződést bontott a klub. Két új szerzemény viszont már a csapattal kezdte meg a munkát: a 31 éves középpályás, román-magyar kettős állampolgárságú Mihai Nicorec az NB II kiesőjétől, a Cigándtól szerződött a csapathoz. A magyar NB I-ben 54 alkalommal szerepelt pályafutása során, 2012-13-ban pedig meg is nyerte a bajnokságot a Győrrel. Elmondta, tapasztalatával szeretné segíteni a klubot abban, hogy minél eredményesebb szezont zárjanak. A másik érkező a 27 éves, horvát-magyar kettős állampolgárságú belső védő, Andrej Causic, aki legutóbb a Kozármislenyben játszott. Az élvonalbeli tapasztalattal, összesen 49 NB I-es meccsel is bíró hátvéd hozzátette, nem zártak jó szezont előző csapatával, így számára az volt a lényeg, hogy higgyenek bennem az edzők. „A Szeged-Grosicsnál éreztem ezt a legjobban. Azt ígérhetem, ezt a bizalmat visszaadom nekik a pályán” – fogalmazott a csapat új hátvédje.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia első felkészülési mérkőzését jövő szombaton, július elsején 17 órától játssza majd az NB I címvédője, a Budapest Honvéd otthonában. Az felkészülési meccsek során többek között az angol harmadosztályú MK Dons együttesével is találkozik a csapat.





