Lisztes a csapatkapitány, tavasszal akár már épülhet a stadion

A bajnoki rajt előtt péntek délután ankétot tartott a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapata. A szakvezetés bemutatta az új játékosokat, közülük Lisztes Krisztiánt csapatkapitánnyá választották. Bejelentették többek között, hogy a szakhatóságok engedélyezik a lelátó teljes használatát, az MLSZ pedig augusztus 23-án tárgyalja a szegedi stadionpályázatot is.

Tóth Bálint a megjelent szurkolók előtt beszélt az új játékosokról, a felkészülésről, és a csapat előtt álló feladatokról. A klubvezetés bemutatta a végül leszerződtetett új játékosokat, közülük a korábbi 49-szeres válogatott labdarúgót, Lisztes Krisztiánt csapatkapitánnyá is választották. Emődi Sándor, a klub gazdasági vezetője bejelentette, hogy augusztus 13-án az illetékes szakhatóságok bejárták az egész stadiont, és a pálya minden része megfelelt az előírásoknak, a fedett lelátóval szemben is újra megnyitják az állóhelyeket és a vendégszektort. Emődi beszélt arról is, hogy az MLSZ szakbizottságán már átment a szegedi stadionpályázat, augusztus 23-án pedig az elnökség dönt az összes hasonló pályázat sorsáról. Kedvező eredmény esetén a szegedi aréna tervezői előkészítésének folyamatai felgyorsulnak, novemberre már ki is választhatják a kivitelezőt, a konkrét munkálatok pedig akár már jövő tavasszal elkezdődhetnek.

Gyenge próbajátékosok és az új arcok

Az ankét elején a vezetőedző, Tóth Bálint beszélt a csapatot ért változásokról és az új emberekről. Elmondta, hogy bár a tavasszal 3. helyen végeztek, összességében épp csak megmenekültek a kiesésétől. „Az elmélet szerint a nyáron cseréld ki annyi százalékát a csapatnak, amire szükség van, télen tegyél hozzá egyet, kettőt. Nos, nálunk sok új játékosra van szükségünk, hogy az idei bajnokságban elérhessük céljainkat. Sajnos épp ez a válogatás nehezítette a felkészülésünket, hiszen rengeteg rossz állapotban lévő próbajátékos érkezett. A felkészülésünkből két hetet is letölthettünk kiváló körülmények között a gyulai Grosics akadémián, viszont épp ebben az időszakban sérült meg vagy betegedett le több játékosom” – beszélt a nehézségekről Tóth Bálint. Majd bemutatta az új arcokat.

„A 49-szeres válogatott Lisztes Krisztiánnal olyan szellemiség került be az öltözőbe, ami kezd eltűnni az egész honi labdarúgásból. A mai napon csapatkapitányt választottak a fiúk, Lisztesre voksoltak a legtöbben, Laczkó János lett a helyettes. Egy másik fontos igazolásunk Jovánczai Zoltán, aki centernek került hozzánk, most épült fel a sérüléséből, még nincs maximális erőállapotban, de mindenképpen szeretnék neki játéklehetőséget adni szombaton.
Kiss Dávid és Kiss Csaba a Grosics akadémia tehetségei, egyikük védő, a másik középpályás. Kéri Tamásért nagyon sokat harcoltam, ennyit kérni játékost, hogy jöjjön a csapatomba még nem kértem. Ez a fiú igaszán ismeri azt a szót a fociban, hogy alázat. Farkas Zoltán a Vasasból érkezett balhátvéd és baloldali középpályásként egyaránt bevethető. Bekim Kapic személyében egy vérprofi belső védővel lettünk gazdagabbak. A Veszprémből hozzánk került Daniel Gomezt jobb és baloldalon egyaránt lehet csatárként használni.

Puma, NBI és tavasszal épülő, új stadion?

A vezetőedző értékelése után Emődi Sándor, a csapat gazdasági vezetője beszélt. Elmondta: a meccsek továbbra is a vasutas-pályán lesznek, augusztus 13-án megkapta a pálya a teljes körű használhatóságot az illetékes hatóságok vizsgálata után. „Két hete együttműködési szerződést kötöttünk a Puma Magyarország Kft.-vel, amely a nagycsapat szerelését biztosítja majd. A Szeged 2011 ezen túl saját jogon állítja ki majd az utánpótláscsapatait. A kiscsapatok a dorozsmai pályán fognak majd játszani” – Emődi kiemelte, hogy Szeged azon kevés klubok közé tartozik, amelynek semmi tartozása nincs a szállítók és főként a játékosok felé. „Hármas célt határoztunk meg. A minimális az 1-8-ig, a második az 1-5., a csont nélküli NB II-es szereplés kivívása, a harmadik, a legnagyobb dobás pedig az 1. hely” – így a gazdasági szakember, aki egy szurkolói kérdésre válaszolva beszélt a stadionpályázatról is. Megtudtuk: a szakbizottságon a szegedi pályázat támogatást kapott. Augusztus 23-án lesz az elnökségi döntés, amikor véglegesen elbírálják az ország stadionpályázatait. Ha kedvező lesz ott is a döntés, akkor a tervezői előkészítés folyamata onnantól kezdve felgyorsul. Ebben az évben novemberben már sikerülhet kiválasztani a kivitelezőt, s jövő tavasszal indulhat meg az építkezés.

Fotó: Gémes Sándor
További képek: http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/08/labdarugas-lisztes-a-csapatkapitany-tavasszal-akar-mar-epulhet-a-stadion.html


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink