Kasuba Dániel és Molnár János is a felnőttekkel kezdte a téli edzéseket, és bár Klausz László vezetőedző mindkettőjük munkájával elégedett volt, előbbi különösen meggyőző teljesítményt mutatott. Úgy látja, Kasubának ugyan még szoknia kell ezt a légkört, de lendülete, gyorsasága, tehetsége a csapat hasznára válhat.
- Megpróbálom beverekedni magam a kezdőcsapatba, ami persze nem lesz könnyű. Szeretnék minél többet játszani, és teljesíteni a számomra meghatározott célokat - mondta Kasuba Dániel, aki számára már csak azért sem volt nehéz a beilleszkedés, mert több embert ismer a klub utánpótlásából. Azt mondta, tudja, sokat kell még fejlődnie, a fizikai mutatók mellett leginkább a passzok minőségének a javítása lesz fontos számára.
Kasuba Dániel és Klausz László a Gyula Tv-nek is nyilatkozott az alábbi videóban.




