Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Helytállt a csapat a kazah bronzérmes ellen

dscn0520.jpg
2-0-ra a kazah első osztályú Irtis Pavlodar győzött a Szeged-Grosics utolsó beleki mérkőzésén, hétfő este. Az erősebb ellenféllel szemben Klausz László tanítványai becsülettel helytálltak, amit Garami József elismerő szavai is megerősítettek.

A portugál szélső, Carlos Fonseca duplájával 2-0-ra nyert a Szeged 2011-Grosics Akadémia ellen a kazah Irtis Pavlodar. Ők az Asztana és a Kajrat után a harmadik helyen végeztek a Premier Ligának nevezett kazah első vonalban, vagyis nem túlzás kijelenteni, hogy ismét sikerült erős csapat ellen pályára lépni. A légiósokkal megtűzdelt Irtis alaposan feladata a leckét Klausz László együttesének, mely jelentős terhelés után állt helyt a magasabban jegyzett rivális ellen. A helyzeteket inkább az első félidőben hozó mérkőzésen a mieink vezettek kevesebb támadást, játékunkon érezhető volt a fáradtság. Ennek ellenére - ha az eredmény nem is kedvező -, a társaságot nem lehet elmarasztalni a látottak miatt, sőt, Germánék sok szempontból egyenrangú vetélytársai voltak a kazah gárdának, ami biztató lehet a jövőre nézve.

- Nem örültem az eredménynek, de jobban átgondolva a dolgot, erős, NB I-es szintű ellenféllel szemben léptünk pályára, a találkozó pedig jól szolgálta a felkészülést. Érezhető volt, főleg az első félidőben, amikor döntően idősebb játékosok futballoztak, hogy nehezebben regenerálódik a társaság, ami végül is érthető, hiszen a meccsnapokat nem pihenő, hanem három edzés követte. Ennek ellenére izomsérültünk nincs, és szakmai szempontból értékes tapasztalatokat szereztünk. Örültem, amikor meccs után a mérkőzést megtekintő Garami József azt mondta, pörgős, NB I-es színvonalú derbit játszottunk - mondta Klausz László vezetőedző.

Szeged 2011: Szántai - Farkas M., Tóth, Jagodics, Mészáros, Kasuba, Farkas A., Horváth, Geiger, Andorka, Germán, Cserék: Szemerédi, Achim, Molnár J., Balogh, Zádori, Coroian, Király, Zabari.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.02.23. vasárnap
WKW ETO FC GYŐR/SZEGED-CSANÁD GROSICS
ETO Stadion
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 53
02. BUDAFOKI MTE 47
03. BFC SIÓFOK 40
04. VASAS FC 38
05. WKW ETO FC GYŐR 38
06. GYIRMÓT FC GYŐR 36
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 35
08. SOROKSÁR SC 34
09. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 32
10. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 31
11. DOROGI FC 29
12. BUDAÖRS 27
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS 27
14. KAZINCBARCIKA 27
15. FC AJKA 26
16. SZOLNOKI MÁV FC 25
17. DUNA ASZFALT TLC 22
18. SZOMBATHELYI HALADÁS 20
19. VÁC FC 8
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink