Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Győzelemmel fejezné be a szezont a házi gólkirály

zadori-krisztian-csapat.jpg
Jövő januárban lesz 20 éves a jelenlegi házi gólkirály, Zádori Krisztián,  aki ebben a szezonban ötször talált be az ellenfelek kapujába. A fiatal támadó az elmúlt 19 mérkőzésből eddig tizennyolcszor léphetett pályára kezdőként, s bár az utóbbi meccsek nem egészen úgy alakultak, ahogy szerette volna, a SZEOL ellen győzelemmel búcsúztatná a télbe nyúló őszi szezont.

- A csapat egyik kulcsembereként hogyan látta a Békéscsaba elleni mérkőzést és az eddigi 19 összecsapást?
- A békéscsabai meccset igazából mi uraltuk végig, és benne volt, hogy nyerünk,de végül csak egy pontot szereztünk. A szezont sikeresnek értékelem, jól játszottunk minden mérkőzésen, a csapat összeszokott. Az utóbbi pár összecsapáson csúszott be egy-két olyan vereség vagy döntetlen, melyeket sajnálhatunk,mert több volt bennük.

- Ilyen fiatalon milyen az NB II-ben játszani?
- Nem könnyű, de megszoktam. A csapattársaim és az edzőm is segítőkészek, mindenki biztat.

- Hogyan készül fel a mérkőzésekre?
- Nekem az egyik legfontosabb az, hogy korán lefekszem, és 100 százalékosan csak az adott meccsre koncentrálok.

- A csapatból már több játékos is azt nyilatkozta, hogy figyelik az ellenfelek csapatainak a saját posztjukon játszó játékosait. Ön is?
- Igen, ez ma már szinte természetes. Amikor kielemzünk egy csapatot, akkor rendszeresen figyelem a csatárok mozgását, játékát.

- Van még egy mérkőzés ebben az évben a SZEOL ellen. Mit vár ettől az összecsapástól?
- Ez egy presztízs mérkőzés lesz, amely mindkét csapatnak igazán fontos. Igaz, nem ugyanott vagyunk a tabellán, hiszen a SZEOL a kiesés ellen küzd. Jó lenne egy győzelemmel befejezni ezt a szezont. Biztos vagyok benne, hogy sok néző lesz a lelátón, kíváncsiak lesznek a szegedi derbire.


Hozzászólások:
2018/2019
NB III. Közép csoport
2019.04.28. vasárnap, 16:30
SZEGED-GROSICS AKADÉMIA/KOZÁRMISLENY FC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2018/2019 - NB III. Közép csoport
#csapat nevepont
01. SZEGED-GROSICS AKADÉMIA 52
02. SZENTLŐRINC SE 49
03. SZEOL SC 45
04. DUNAÚJVÁROS 43
05. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 36
06. TAKSONY SE 34
07. FC DABAS 34
08. IVÁNCSA KSE 31
09. RÁKOSMENTE KSK 31
10. KOZÁRMISLENY FC 31
11. KECSKEMÉTI TE 30
12. PMFC 30
13. SZEKSZÁRDI UFC 24
14. MAKÓ FC 19
15. PAKSI FC II. 19
16. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17

Partnereink