Nehéz feladat várt a Szeged 2011-Grosics Akadémiára, amely a közvetlenül előtte álló Puskás Akadémiát fogadta az NB II 16. fordulójában.
A héten edzőt váltott felcsútiak nagy elánnal kezdték a meccset, és az első percekben megpróbálták odaszögezni kapujuk elé Tóth Gáborékat, ám a Szeged-Grosics védelme és védekezése ezúttal is jól működött. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, és főleg átlövésekkel próbálkozott mindkét fél, de ezek nem hoztak eredményt: ugyan mindkét csapat képes volt rövid időre beszorítani a másikat, de komoly lehetőséget egyik csapat sem engedélyezett a támadósoroknak. A félidő hajrájára aztán felpörögtek az események: előbb Zádori Krisztián lövése utáni kipattanót játszotta meg nagyon okosan Germán Tamás, aki lövés helyett az érkező Andorka Péter elé tálalt, aki közelről befejelte szezonbeli első gólját – nem sokáig volt azonban az előny a szegedieknél, miután két perccel később Heffler Norbert pokolian pontos szabadrúgásával egyenlített a Puskás Akadémia.
A fordulás után is hasonló módon zajlott a meccs: kimondottan nagy helyzet nem adódott egyik csapat előtt sem, a patthelyzetet végül egy pontrúgás törte meg: Andrei Coroian szögletét elnézte Hegedüs, a mögötte érkező Farkas Márk pedig az üres kapuba bólintott, másodjára is vezetett a Szeged-Grosics, 2-1. Ezt követően akár le is zárhatta volna a meccset Klausz László együttese, de Tóth Gábor fejesénél nem volt szerencséje a szegedieknek – a védő csúsztatása éppen a gólvonalon álló felcsúti játékost találta el. Ez csak később fájt igazán, amikor Vanczák Vilmos fejese éppen csak becsorgott Szántai Levente mellett, ezzel másodjára is egalizálni tudott a PAFC ; innentől pedig már kevesebb erőt fordított mindkét fél a támadásra, mint addig. Ugyan közel állt a győzelemhez a Szeged-Grosics, mégis meg kellett elégednie egy ponttal, ám ezzel együtt is ott tudott maradni az élmezőnyben.
A Szeged 2011-Grosics Akadémiára a válogatott szünetet követően november 20-án egy újabb rangadó vár, amikor is Germán Tamásék a Kisvárda otthonában lépnek pályára.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Puskás Akadémia FC 2 – 2 (1-1).
Gyula, Grosics Akadémia, 400 néző, Vezette: Erdős József (Garai Péter, Bornemissza Norbert).
Szeged-Grosics: Szántai – Achim, Farkas, Mészáros, Tóth G., Zabari, Germán, Coroian, Király, Andorka (Balogh G., 86′), Zádori. Vezetőedző: Klausz László.
Puskás Akadémia: Hegedüs – Heffler, Vanczák, Spandler, Tóth B. (Fényes, 62′), Óvári (Szabó B., 85′), Márkvárt, Sándor, Gajdos (Molnár Cs., 72′), Lencse, Tischler. Vezetőedző: Vincze István.
Gól: Andorka (41′), Farkas M. (60′) ill. Heffler (43′), Vanczák (75′).





