Klausz László legénysége már a mérkőzés elejétől igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, amit csak segített, hogy a vendégek az előzetes várakozásoknak megfelelően védekezésre és kontrák vezetésére rendezkedtek be. Mindemellett Andorka Péter kis híján már a 6. percben megszerezte a vezetést övéinek, de Germán Tamás lekészítése után kapásból a jobb kapufa és a keresztléc találkozását trafálta csak telibe a rutinos támadó. A következő lehetőségre aztán egészen a félidő hajrájáig kellett várni, ekkor előbb Tóth Gábor nem talált célt fejjel ígéretes helyzetben egy szögletet követően, majd nem sokkal később Andorka nem tudott az ötösön állva kapura fordulni két védő szorításában. A második játékrészben ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták, ráadásul csak fokozta a kozármislenyiek visszaállási kedvét, hogy a 61. percben a játékvezető második sárga lappal kiállította a labdát egy szögletnél túl korán elrúgó elrúgó Beke Pétert, valamint a közelben melegítő cserék közül a vehemensen reklamáló Wittrédi Dávidot. Emberhátrány ide vagy oda, a 68. minutumban mégis Városi Viktor késztette bravúr bemutatására Szántai Leventét egy remek lövéssel. Az utolsó negyedórában a hazaiak viszont már mindent egy lapra feltéve rohamoztak, mégsem sikerült begyötörniük a győzelmet jelentő gólt, így maradt a 0-0-ás végeredmény.
A Szeged-Grosics ezzel tíz fordulót követően tizenöt pontot számlál a bajnokságban. A csapat legközelebb jövő szerdán lép pályára, a Magyar Kupa keretei között Hévízre utaznak majd Germánék.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – HR-Rent Kozármisleny 0-0
Gyula, Grosics Akadémia, 100 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Horváth Róbert, Szilágyi Norbert).
Szeged: Szántai – Áchim (Povázsai 73′), Tóth, Jagodics, Zabari, Horváth, Király, Germán, Mészáros, Andorka (Ivancsics 60′), Zádori. Vezetőedző: Klausz László.
Kozármisleny Helesfay – Kiss (Kirchner 77′), Gubacsi, Lantos, Dinjar (Csábi 90+1”), Causic, Szekszárdi, Nagy, Pajor (Sinanovic 56′), Beke, Városi. Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Sárga lap: Jagodics (87′), ill. Beke (50′), Városi (77′).
Kiállítás: Beke (61′), Wittrédi (61′ – a kispadról).
Klausz László (a nemzetisport.hu nyomán): “Összességében pozitívan értékelem a csapat teljesítményét. Nyolcvanöt percen keresztül több szép támadást vezettünk, sajnos a kapufánál tovább nem jutottunk. Minden pontot meg kell becsülnünk egy olyan csapattal szemben, amelyik idegenben is négy gólt tudott rúgni a Nyíregyházának.”
Kovács Zoltán (a nemzetisport.hu nyomán): “Izgalmas, küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben fegyelmezetten védekeztünk, a kiállítás után mindent megtettünk az egy pontért.”




