Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Pontok kellenek a megerősödött Soroksár ellen

klausz-laszlo.jpg
Három tavaszi vereség után - melyek közül kettőt 1-0-ás vezetés után buktunk el - újabb kemény kihívás vár a csapatra. Ez a Soroksár ugyanis már nem az a Soroksár, mely ellen ősszel játszottunk. Soros ellenfelünk tavasszal eddig mindössze két gólt kapott, 4 pontot szerzett, idegenben verte 3-0-ra a Szolnokot, és jól szervezett, egységes gárda benyomását kelti, mely jelentős lépéseket tett a bennmaradásért. A mieinkkel kapcsolatban pozitívumként említhetjük, hogy a csapat a nehéz időszak ellenére is egységes, Klausz László vezetőedző ugyanakkor részben kényszerű változtatásokkal készül a szombati derbire.

- Nem a legjobban indult a szezon, vannak persze pozitívumok, de az első három mérkőzésen nem sikerült pontot szerezni. Milyen most az öltözői hangulat?
- Nem volt ma rossz, és persze annak ellenére, hogy a játékkal nincs nagy gond, és hogy alapvetően erős csapatok ellen játszottunk, azért érezhető, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Szerdán visszanéztük a Kisvárda elleni meccset, és arra jutottunk, hogy egyben van a csapat, rendben vagyunk, de a szerencsével nem kötöttünk nagy barátságot. Ahogy már mondtam is, mindenki életében vannak ilyen periódusok, most az a legfontosabb, hogy túllépjünk ezen.

- A szerencse kétségtelen hiányán kívül milyen tényezők vezettek idáig, még ha különbséget is kell tennünk a három, számszerűen egyformán 1-2-es eredmény között?
- Egyetértettünk abban, hogy a mérkőzések végén is ott kell lenni. Vagyis nem 80, hanem 90 perces koncentrációra van szükség. Két meccsen is vezettünk, aztán mégis vereség lett a vége.

- Mit szólnak ehhez a helyzethez a játékosok?
- Ők is értik a szituációt, egy hullámhosszon vagyunk. Nem volt közöttünk konfliktus, egyezett a véleményünk. A problémákat megbeszéljük, és igyekszünk javítani, pontokat szerezni.

- Ez elvileg még egészen könnyen sikerülhet is, hiszen a következő ellenfél, a Soroksár épp az utolsó helyen áll, más kérdés, hogy tavaszi eredményeik nem azt sejtetik, hogy a szombati találkozó sétagalopp lesz!
- Új edzőjük van, új játékosaik, jól erősítettek az elmúlt időszakban. Nehéz feladat lesz ellenük játszani, de tudjuk, hogy nincs könnyű ellenfél az NB II-ben.

- Támadni fogunk, vagy inkább óvatosabb lesz a csapat?
- Eddig egy meccsüket láttam, de még többet is megnézek. Stabil védekezés jellemzi őket, abból pedig gyors támadásokat képesek vezetni. Mi változtatunk, kipróbáljuk a 4-4-2-es felállást. Ehhez sok futásra lesz szükség, és az is fontos, hogy adott esetben gyorsan visszarendeződjünk. 

- Ezek szerint a kezdőcsapatban is lesz változás?
- Igen, Andorka Péter lesz a másik csatár, és mivel Király Patrik megsérült, Obot begyűjtötte az ötödik sárgáját, Coroian és Mészáros pedig még nem épült fel, viszonylag könnyen kitalálható, hogy állunk majd fel.


Hozzászólások:
2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.08.16. vasárnap
SZOMBATHELYI HALADÁS/SZEGED-CSANÁD GROSICS
Szombathelyi Haladás Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9
02. DVSC 7
03. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 7
04. SZOLNOKI MÁV FC 7
05. FC AJKA 6
06. GYIRMÓT FC GYŐR 6
07. DOROGI FC 6
08. VASAS FC 5
09. SZOMBATHELYI HALADÁS 4
10. PÉCSI MFC 4
11. ST. LŐRINC KFT. 4
12. BUDAÖRS 3
13. SOROKSÁR SC 3
14. WKW ETO FC GYŐR 2
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS 2
16. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2
17. KAZINCBARCIKA 2
18. AQVITAL FC CSÁKVÁR 1
19. BFC SIÓFOK 1
20. DEAC 0

Partnereink