Szántai - Zabari, Farkas, Tóth G., Achim, Hegedűs, Oláh G. (Coroian), Berde, Király, Obot, Germán (Andorka): csapatunk ezúttal ebben az összeállításban (a többiek Popovics Pál irányításával játszottak szintén Aradon), és mindössze két, a szünetben végrehajtott cserével küzdötte végig a román másik liga második helyezettje elleni, szombati találkozót. Egy erős vetélytárs ellen a Szeged-Grosics szinte végig dominált, a hazaiak komolyabb lehetőséghez igazából talán csak egyszer jutottak, amikor a korábban a magyar NB I-ben is megforduló Botis veszélyeztetett egy szöglet után. A mieink két kapufát jegyeztek, az egyiket Andorka lőtte, a másikat Obot fejelte. Emellett két óriási helyzetet alakítottak ki a mieink, Andorka labdájáról Obot mintegy 20 centiméterrel maradt le, majd utóbbi a kapussal szemben állva helyezett kevéssel mellé. A vége a több szegedi lehetőség ellenére 0-0 lett, visszavágó szerdán, Gyulán.
- Egy jó csapat ellen irányítottuk a játékot. Tetszett, amit láttam, meccsről-meccsre javul a támadó játékunk, remélem, nemsoká a gólok is megérkeznek. A védelmünk stabil volt, egy lehetőséget leszámítva nem tudtak mögénk kerülni, és onnan belőni a labdákat - mondta Klausz László vezetőedző.




